Vizsgálják a D4-es és R7-es utak építéséhez használt föld szennyezettségét
A rendőrség veszélyes hulladék jogosulatlan kezelése ügyében eljárást indított az újraépülő malomligeti autóbusz-pályaudvar területén lévő szennyezett föld elszállítása miatt, melyet a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út építéséhez használtak fel.

Veronika Slamková, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta:
Ivo Nesrovnal, Pozsony polgármestere komoly dolognak tartja ezeket a megállapításokat.
közölte a szlovák sajtóirodával.
A körgyűrűt építő konzorcium nem válaszolt a sajtóiroda kérdéseire. Korábban azonban azt állították, hogy az építkezéshez használt anyagot szigorúan vizsgálják, hogy használható-e az építkezésen. A feltételek között szerepel az is, hogy a föld nem lehet szennyezett.
A szennyezett föld elszállításával már a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet (SIŽP) is foglalkozott. A Malomliget városrészben egykor vegyi üzemek, valamint az Apollo olajfinomító működött, melyet később lebombáztak. A múltban káros vegyi anyagok kerültek a talajba és a felszín alatti vízkészletekbe is.
A HB Reavis társaság, amely az egykori buszpályaudvar helyén építteti az új terminált, arról számolt be, hogy tisztában vannak a terület szennyezettségével.
közölte a TASR hírügynökséggel Martina Jamrichová, a HB Reavis szóvivője. Az altalaj szennyeződésmentesítésére állítása szerint eddig több mint 16,5 millió eurót fordítottak.
Hozzátette: a szennyezett talajt egy újrahasznosító és hulladékfeldolgozó létesítménybe szállítják. A szennyeződésmentes talajt a gyorsforgalmi utak építésénél használják fel.