Visszahívták a Bírói Tanácsból Jaroslav Chlebovièot
A leváltásra Tomáš Borec kormánypárti igazságügyi miniszter tett javasolatot. Jaroslav Chleboviè a Kassai Kerületi Bíróság (Krajský súd v Košiciach) bírája. A leváltást a minisztérium nem indokolta. Chleboviè többek között nem támogatta a Legfelsőbb Bíróság (NS) az igazságügyi minisztérium jelöltjének, Jana Bajánkovának a megválasztását. Az első és a megismételt választások során egyaránt a bíróság jelenlegi vezetője, Štefan Harabin mellett tette le a voksot.
Chleboviè utódjáról a kormány egyelőre nem döntött. A jogszabály szerint 60 nap áll rendelkezésükre, hogy betöltsék a megüresedett széket. A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztására viszont szeptember 15-én kerül sor.
A kormányt a tanácsban három jelölt képviseli. Jaroslav Chlebovièon kívül ott van a Pozsonyi I. Járásbíróság (Okresný súd Bratislava I) elnöke és ¼uboš Sádovský a Pozsonyi Kerületi Bíróság (Krajský súd v Bratislave) elnöke is. A Bírói Tanácsban 2012 óta tevékenykednek, amikor is az Iveta Radièová vezette kormány jelöltjei helyére kerültek.
Chleboviè leváltásának okát Robert Fico kormányfő sem pontosította. Véleménye szerint a kormánynak az Alkotmánybíróság (ÚS) javaslata alapján joga van bármelyik pillanatban lecserélni jelöltjeit. „Ez a kormány törvényes joga. S ha ehhez a kormánynak joga van, meg is tettük. Nem szükséges indokolnom“ – jelentette ki Fico.
A kérdésre, kinevezi-e a kormány Jaroslav Chleboviè utódját még a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztása előtt, Fico annyit mondott: ez az igazságügyi miniszter hatásköre. „Semmi sem akadályoz bennünket abban, hogy a nevet illetően már a jövő héten döntést hozzunk“ – tette hozzá.