Villőzés a Zoboralján

"Régen nem házról házra jártak, hanem csak a rokonsághoz. Ha nekem volt egy néném, akkor vittem a barátnőmet, ha neki volt egy nénje, ő vitt ahhoz. Minden helyre nem mentünk, mert volt olyan hely, ahonnan söprűvel kergettek el, nem fogadtak szívesen, mert nem volt tojásuk, vagy mert szegények voltak" - emlékezik a múltra Tóth Borbála, a Csemadok Pogrányi Alapszervezetének elnöke.

A legtöbb helyen azonban már a kapuban várták a villőző lányokat, akik kosarakba gyűjtötték az adományokat: hol tojást, hol édességet, kalácsot kaptak, a rokonok pedig pénzt is adtak. Régebben a villőfáról a gazdasszonyok letörtek egy ágat és eltették. Tavasszal, amikor kikeltek a libák, a letört ágat elővették, koszorú formát alakítottak ki, és ezen keresztül átbújtatták a kislibákat, hogy megvédjék a rontástól és a betegségtől.

Jókai Mária néprajzkutató szerint a hegymegi falukban, Menyhén, Béden szintén letörtek egy ágat, megveregették a lányokat, hogy mind férjhez menjenek, a veregetés, a vesszőzés a szaporodást jelenti, s ott is eltették ezt a fát, mert varázserővel ruházták fel.

A villőző ének falunként és korszakonként változott, ahogy az adományok is. Régen tojást gyűjtöttek a lányok, amit a nagyhéten „kihímeztek“ és ezt adták a legényeknek húsvéthétfőn. A villőfesztivál keretében az idősek hímes tojást is készítettek a pogrányi kultúrházban.

"Sok tojást gyűjtöttünk villőzéskor, azokat szépen kihímeztük. Felolvasztottuk a gyertyát, megrajzoltuk a motívumokat, majd befestettük. Így készült a hímes tojás, amit az öntöző legényeknek adtunk. Régen az is kedves volt" - mondja a pogrányi Majtán Anna.

Egy-egy településen a fiatal lányok még éltetik a villőzés hagyományát, ellátogatnak a rokonokhoz, szomszédokhoz, eléneklik a villőző éneket, a jókívánságokért cserébe pedig csokitojást és pénzt kapnak.