Versenypályázatot hirdetnének a Pozsony és Komárom közötti vonatközlekedés biztosítására

hirek.sk | TASR 2018. július 04., 15:29

A Közlekedésügyi Minisztérium pályázatot akar hirdetni a Pozsony (Bratislava) és Komárom (Komárno) közötti vasúti közlekedés biztosítására. A vasútvonalon jelenleg a RegioJet magán közlekedési szolgáltató biztosítja a személyszállítást, a velük kötött szerződés azonban 2020-ban lejár. Erről Karolína Ducká, a Közlekedésügyi Minisztérium szóvivője tájékoztatott.

Elkelne még egy sínpár Komáromig Fotó: TASR
Fontos számunkra, hogy az egész folyamat fölösleges hibák nélkül menjen végbe, és hogy a verseny elsősorban előnyöket hozzon – legyen elég férőhely, és még több legyen az utas” – állapította meg Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter.

A Közlekedésügyi Minisztérium ehhez hasonló versenyt akar meghirdetni a Zsolna és Rajec, valamint a Kassa és Szepsi közötti szakaszra is.

Pozsony és Komárom között egy 100 kilométeres szakaszról van szó. A RegioJet társaság 2012 óta biztosítja itt a közlekedést. A minisztérium szerint a szakasz túlterhelt. „Dunaszerdahely és Pozsony között jelenleg óránként közlekednek a vonatok, csúcsidőben pedig félóránként” – közölte Ducká. Komárom és Pozsony között kétóránként jár vonat, csúcsidőben pedig óránként. A vonatok útvonalainak a kereszteződése és az egy sínpár azonban nem teszi lehetővé a sűrűbb közlekedést.

A szóvivő szerint a minisztérium lépéseket tesz azért, hogy több férőhely legyen a vonatokon. „Fontolgatjuk egy másik sínpár létrehozását is” – magyarázta Ducká.

0 HOZZÁSZÓLÁS