Vége a hivatali arroganciának?
Az ESO néven futó közigazgatási reform állítólag hatékony és megbízható lesz, s a nyitott államigazgatást szolgálja majd. Robert Kaliòák belügyminisztériuma két év alatt 89 olyan ügyfélközpontot akar nyitni, ahol a polgár tisztességes elbánásban részesül.
Manapság gyakran előfordul, hogy az ügyfelet egyik hivatalból a másikba küldözgetik, feleslegesen bonyolítva az emberek életét. A jövőben ez megváltozik - ígéri a belügyminisztérium. Mindegyik ügyfélkapunak lesz ugyanis egy vezetője, aki fennakadások esetén igyekszik majd orvosolni a felmerülő gondokat.
Valamennyi ügyfélkapunak lesz továbbá egy ügyfelek által elérhető saját telefonszáma (call centrum), ahol akár teljesen anonim módon panaszt lehet majd emelni az ott dolgozó hivatalnokok viselkedése miatt. Ezzel elejét veheti az elégedetlen ügyfél annak, hogy a továbbiakban "utolérje őt" az érintett személy bosszúja.
A tervek szerint az a bankokhoz és más pénzintézetekéhez hasonlóan érintőképernyőket szerelhetnek fel az ügyfélközpontokban. Távozáskor az ügyfél bejelölhetné, mennyire elégedett a szolgáltatással és az ügyében eljáró hivatalnok magatartásával.
Kaliòák az ESO államigazgatási reform keretében több motivációs eszközt akar alkalmazni. Ilyen eszköz lenne a rossz hivatalnokok bérének megkurtítása, és a megfelelően teljesítők bérének alkalomszerű kiegészítése.
Miként arról portálunkon beszámoltunk, elsőként többek között Nyitrán (Nitra), Nagytapolcsányban (Topo¾èany), Ólublón (Stará ¼ubovòa), Vízközön (Svidník) és Késmárkon (Kežmarok) nyílnak meg 2014 januárjában az ügyfélközpontok, más néven az ügyfélkapuk.