2014. április 28., 20:19

Védelmébe venné a film- és zeneletöltőket Procházka pártja

POZSONY. A szerzői jogokkal való visszaélések elleni túlzott megtorló intézkedéseknek venné elejét törvénymódosító javaslatával Miroslav Beblavý, az újonnan alakult Háló párt képviselője.

A Háló (Sie) képviselőinek hétfői tájékoztatása szerint úgy változtatnák meg a büntető törvénykönyvet, hogy ne legyenek büntethetők azok, akik saját használatára letöltenek egy dalt vagy filmet az internetről. Katarína Cséfalvayová, a párt előkészítő bizottságának tagja elmondta: az indítvány az Európai Unió Bíróságának döntésére reagál, amely szerint a szerzői jog bárminemű megsértése büntethető.

Radoslav Procházka, a Háló vezetője hangsúlyozta: a párt teljes mértékben tiszteletben tartja a szerzői jogokat, s aki azokat anyagi haszonszerzés céljából sérti meg, azt felelősségre kell vonni. „Azokat a közönséges felhasználókat, akik saját maguk számára töltenek le egy dalt, viszont nem kellene ilyen fenyegetéseknek kitenni” – szögezte le.

Procházka azt is elmondta, miért Miroslav Beblavý terjeszti elő az indítványt. Az előírások szerint a törvényhozás nem tárgyal olyan személy javaslatáról, aki lemondott képviselői mandátumáról. Ezért sem ő, sem Andrej Hrnèiar neve nem szerepel az előterjesztők között – magyarázta. Procházka számára saját elmondása szerint az a fontos, hogy a javaslatot megtárgyalják. „Abban az esetben, ha az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) vagy a többi párt elutasítja, hallani szeretnénk, hogy miért“ – jelentette ki.

A büntető törvénykönyv módosítására irányuló javaslat egyike annak a két indítványnak, amelyet az újonnan alakult párt tagjai májusban kívánnak a törvényhozás elé vinni. A második a minimális nyugdíj garanciájára vonatkozna.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.