2015. július 14., 11:57

Vasi¾ érsek: az egyházak képesek befogadni meghatározott számú menekültet

POZSONY. Andrej Kiska köztársasági elnök fogadta Cyril Vasi¾ érseket, és a menekültkérdésről tárgyaltak. „A beszélgetés nagyon konkrét volt, a menekültügy problémáival foglalkoztunk. Leginkább azokról a kérdésekről beszéltünk, amelyek a Közel-Keleten élő keresztényeket érintik” – tájékoztatott a köztársasági elnökkel folytatott tárgyalás után az érsek, aki Szlovákiából a legmagasabb tisztséget tölti be a Vatikánban.
201507141123300.20.jpg

Az érsek hozzátette, több közös témát találtak a köztársasági elnökkel. Elmondta, Andrej Kiskához különösen közel áll a mások iránti szolidaritás kérdése.

Vasiľ arra figyelmeztetett, hogy a migrációnak néhány típusa létezik, ezért nem létezik egyetlen univerzális megoldása a kérdésnek, amely most Európát foglalkoztatja. „Nem létezik egyértelmű válasz arra, mi a helyes megoldás. Az egyik oldalon figyelembe kell venni a helyi adottságokat, a migrációval kapcsolatos eddigi tapasztalatainkat, illetve tapasztalatlanságunkat. Nem olyan ország vagyunk, amelynek külföldi telepei, kolóniái lennének, nem különösebben jelentős Szlovákia multikulturális orientációja” – tájékoztatott az érsek. Hozzátette, a másik oldalon viszont nem kizárt az, hogy ami korábban nem volt, a jövőben lehetséges.

„Olyan kérdések ezek, amelyek érzékenyen érintik az ország lakosságát. Szlovákia nem lehet valamiféle elszigetelt, izolált terület” – mondta az érsek. Hozzátette, Szlovákia az Európai Uniót érintő problémák része. Egyúttal azt gondolja, fontos, hogy ne kelljen léteznie a kierőszakolt, kaotikus, zavaros migrációnak. Ezért Európának közvetlenül azokban az országokban kellene segítenie, amelyeket a válság érint.

Vasiľ érsek azt is bevallotta, helyesnek tartja azt az elképzelést, hogy az egyes egyházak konkrét számú menekültet fogadjanak be. Erről a témáról az egyházakkal és a harmadik szektorral már a külügyminisztérium is tárgyalásokat folytat.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.