2016. szeptember 4., 16:57

Vašeèka: Fico és Kaliòák erkölcsileg és fizikailag is elhasználódott

POZSONY. Az ellenzék szerint Robert Fico kormányfő és Robert Kaliòák belügyminiszter erkölcsileg és fizikailag is elhasználódott - jelentette ki a Szlovák Rádió és Televízió 5 perc múlva 12 című vitaműsorában Richard Vašeèka, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek - Új többség parlamenti képviselője. Mint mondta, az ellenzék dolga nem hallgatni, hanem figyelmeztetni.
201609041657440.0000001a_-fico-kalinak-clanok.jpg

"Az ellenzék nem azért van, hogy a kormány vígan éljen, mi pedig csupán a törvények vadhajtásait nyesegessük" - szögezte le Vašeèka  rámutatva: "a mi feladatunk, hogy alternatívát nyújtsunk és elérjük, hogy az igazságtalan és rossz dolgokkal foglalkozzanak".

A Most-Híd parlamenti frakciójának elnöke, Gál Gábor a kérdésre válaszolva, miszerint egyáltalán helyreáll-e a kormány a választások végéig, illetőleg leváltják-e Kaliòák belügyminisztert, csak annyit mondott: soha ne mondd, hogy soha. Véleménye szerint a kérdést az Irány - Szocáldemokrácia (Smer-SD) pártnak, illetőleg Kaliòáknak kellene feltenni.

"Mi a kormány felállása előtt benyújtottuk a belügyminiszteri poszton történő bizonyos cserére irányuló javaslatunkat. Nem ment át. A kormány megalakult, ahogy megalakítottuk. A kormányprogramot elfogadtuk, és minden adódó problémával, a Bašternák-üggyel is - szembe kell néznünk" - vélekedett. Gál szerint az esetet úgy kell megoldani, hogy az életben soha többé ne ismétlődhessen meg. Viszont hangsúlyozta, a kivizsgálás során a bűnüldöző szerveknek és a pénzügyőrségnek egyaránt tárgyilagosnak kell lennie. "Az ellenzéknek figyelmeztetnie kell a ballépésekre, rossz törvényekre vagy javaslatokra, de nem konfrontatív módon. Nem hiszem, hogy a nyilvánosság lázítása és a konfrontatív hangvétel javítaná a szlovákiai társadalom állapotát", magyarázta Gál.

Natália Blahová, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) parlamenti frakciójának tagja szerint ha az ellenzék hangja nem hallatszik a kormányig, a lakosság hangját meg kell hallania. A nyár folyamán zajló tiltakozásokat az ellenzék a társadalom által generált vezető hiányában szervezte, aki kezébe venné a problémákat. "A tiltakozások elérték céljukat, a gondolat nyár elejétől a mai napig, amikor megnyitják a Fico és Kaliòák leváltására irányuló parlamenti ülést, reméljük akadályoztatás nélkül", vélekedett.

 Az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) parlamenti frakciójának alelnöke, Miroslav Èíž Robert Kaliòákot olyan embernek tartja, aki kiválóan végzi munkáját, s amit ő "rendkívül nagyra tart". "Az ellenzéki vezetők egyike, aki olyan gyanús ügyekbe keveredett, melyeknek a törvényhez semmi közük, úgy döntött, harcot indít a belügyminiszter ellen", nyilatkozta Èíž. Az ellenzék dolga a kormány ellenőrzése és a konstruktív együttműködés, de - mint ahogy azt a képviselő megjegyezte - a konfrontáció módszere jelentős mértékben megnehezíti a koalíció és az ellenzék együttműködését.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.