Valószínűleg csak szeptemberben kezdik folyósítani a minimálnyugdíjakat
A minimálnyugdíj célja olyan jövedelmet biztosítani azoknak a nyugdíjasoknak, akik betöltötték a nyugdíjkorhatárt, és legalább 30 évig dolgoztak, hogy ne legyen segélyre szükségük.
A nyugdíj összegének megemelését a minimálnyugdíj összegére nem kell kérvényezni. Az igényről a Szociális Biztosító hivatali kötelességből dönt – külön kérvény nélkül. Először a minimálnyugdíj követelményeinek megfelelő nyugdíjasoknak felhívást küld a Szociális Biztosító. Ebben a nyugdíjasoktól kérni fogja a hiányzó adatokat. Aztán a biztosítónak 60 napja lesz a végzés kiadására.
„A minimálnyugdíj szintjére automatikusan kerülnek majd az alacsonyabb összegű öregségi, korkedvezményes és rokkantsági nyugdíjak. Ez minden jelenlegi és jövendőbeli nyugdíjast érint, akik megfelelnek a követelményeknek – betöltik a nyugdíjkorhatárt, és legalább 30 évig fizették a nyugdíjbiztosítást” – tájékoztatott a Szociális Biztosító.
Azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek 2015. július 1-je előtt ítélték meg a nyugdíját, és akik a Szociális Biztosító adatai szerint megfelelnek a követelményeknek, legkésőbb 2015. augusztus 30-ig írásbeli felszólítást küld a Szociális Biztosító. A biztosító adatokat kérhet az adott személytől, például a külföldi nyugdíjbiztosítás időtartamával és a külföldről folyósított nyugdíj nagyságával kapcsolatban.
Az adott személyeknek ki kell tölteniük a felhívásban kért adatokat, és vissza kell küldeniük a Szociális Biztosítóba. Ott 2 hónapon belül eldöntik, jár-e a nyugdíjasnak a minimálnyugdíj. Ha jogosult rá, visszamenőleg kifizetik neki a minimálnyugdíjat, az első minimálnyugdíj átutaláskor kapja meg az illető nyugdíjas a hiányzó összeget.
Azok számára, akik 30 évig fizették a járulékokat, a minimálnyugdíj összege a létminimum 136%-a, vagyis 269,51 euró lesz. A legalacsonyabb garantált nyugdíj a nyugdíjbiztosítás minden következő évében 2 százalékponttal növekszik majd, 40 éves kortól pedig 3 százalékponttal. Például 45 év nyugdíjbiztosítás után ez az összeg idén 340,80 euró lenne.
Különleges helyzetben lesz csaknem 3.200 nyugdíjas, akik már segélyt kapnak. Ha megfelelnek a minimálnyugdíjjal szemben támasztott követelményeknek, és a minimálnyugdíjat a Szociálsi Biztosító július 1-ig visszamenőleg folyósítja majd nekik, kérdéses, hogy vissza kell-e fizetniük a segély összegét.
A munkaügyi, szociális és családügyi központ, amelynek hatáskörébe ezek a juttatások tartoznak, azt állítja, a nyugdíjasoknak nem kell visszafizetniük a segély összegét. „A Szociális Biztosító levonja a segély nagyságát a minimálnyugdíj összegéből” – magyarázta a munkaügyi központ szóvivője, Jana Lukáèová.
A szóvivő elmondta, a munkaügyi hivatal értesítést küld a nyugdíjasnak, amelyben tájékoztatja arról, hogy kell reagálnia a Szociális Biztosítótól kapott levélre.
Alacsonyabb minimálnyugdíjat igényelhetnek az államtól a második pillér alacsony bevétellel rendelkező nyugdíjasai. Az ő esetükben olyan arányban fog csökkenni a minmálnyugdíj összege, amilyen arányban az egyes évek folyamán a nyugdíjjárulékok folyószámláikra kerültek.
A minimálnyugdíj bevezetése 2015 második félévében 16,4 millió eurót igényel, a 2016-os évben a költségek 31 millió euróra rúgnak majd.
Kinek jár a minimálnyugdíj?
Annak az öregségi és rokkantsági nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasnak, aki elérte a nyugdíjkorhatárt, és legalább 30 évig fizette a nyugdíjbiztosítást.
A minimálnyugdíj összege havi 269,50 euró, ez a létminimum 1,36-szorosa.