2014. március 12., 09:39

Választási törvények – Megegyezett Kaliòák az ellenzékkel

POZSONY. Több sikertelen tárgyalást követően megegyezett a választási törvények tervezett módosításáról Robert Kaliòák az ellenzék képviselőivel kedden.

A jövőben 14 tagú állandó választási bizottság ügyel majd a választásokra és a pártok gazdálkodására – erről egyezett meg Robert Kaliòák belügyminiszter az ellenzék képviselőivel a választási törvényekről szóló tanácskozáson. A bizottságban a kormánypárt – illetve a koalíció – és az ellenzék öt-öt tagja, továbbá a Legfelsőbb Bíróság, az Alkotmánybíróság, a Főügyészség és az Állami Számvevőszék egy-egy képviselője foglalhat majd helyet.

A parlament májusi ülésén tárgyalja a választási törvény módosító javaslatát, de hogy milyen formában hagyja jóvá, továbbra is kérdéses. Az ellenzék ugyanis még néhány változtatást javasol. Robert Kaliòák belügyminiszter nem zárja ki, hogy ezek némelyikét el is fogadhatják. A belügyminiszter szerint az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) már most kész volt néhány javaslatot támogatni – például a preferenciaszavazatok megerősítését vagy több választási körzet bevezetését –, de ezek kapcsán nem került sor megegyezésre.

Kaliòák azonban ezeknél fontosabbnak tartja, hogy végre sikerül egyezségre jutni a már említett állandó választási bizottságról, amely a pártok és a választási kampányok finanszírozását felügyeli majd. „A bizottság a politikai pártok és a választási kampányok finanszírozását, valamint a választási szabályok betartását ellenőrizheti. Jogában áll majd büntetéseket kiszabni” – magyarázta a belügyminiszter. A szankciók nagyságát a törvény szabja meg, a legsúlyosabb büntetés a politikai párt megszüntetésére irányuló javaslat lesz. A 2016-os parlamenti választásokra várhatóan már az új szabályok lesznek érvényesek.

A választási kódexek módosításának célja, hogy valamennyi választásra vonatkozóan egységesítse a szabályokat. Egyebek mellett bevezetné a kampányokra költhető összegek felső határát, s az összes voksolásra vonatkozó kampánycsendet, mivel az jelenleg csak némelyekre vonatkozik. Emellett két héttel a választások előtt betiltaná a közvélemény-kutatások eredményének közzétételét. A harmadik szektor, például a civil szervezetek vagy a magánszemélyek a tegnapi megállapodás értelmében kampányolhatnának, de egyebek mellett például áttekinthető számlával kell rendelkezniük.

A tárcavezető tavaly nyáron mutatta be az indítványt. Eredetileg azt szerette volna, hogy a módosítások már az államfőválasztásra is vonatkozzanak. Az ellenzék azonban hangsúlyozta, hogy mivel a kampány már elkezdődött, nem lehet menet közben megváltoztatni a szabályokat. A választási kódexeket második olvasatba utalták, tartalmuk a módosító javaslatok hatására némileg még változhat. A törvénymódosítással kapcsolatos döntést már hónapok óta halogatják, de a tervek szerint a parlament májusi ülésén végül napirendre kerül majd.

Megosztás