2018. november 10., 11:24

Választ a Felvidék

A választással kapcsolatos tudnivalók.

önkormányzati választások 2018
Fotó: TASR

Négyévente hívják az urnák elé a lakosságot helyhatósági képviselőik megválasztására, a választás egyfordulós, a voksolás napján, szombaton a szavazóhelyiségek reggel héttől este tíz óráig tartanak nyitva.

A voksoláson 4,45 millió ember vehet részt, az ország területén élő szlovák állampolgárokon kívül a Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkező külföldiek is szavazhatnak.

A helyhatósági választáson rendszerint meglehetősen nagy a részvételi arány, legutóbb országos átlagban csaknem 50 százalékos volt. A tétje viszonylag nagy, mivel a hatályos szabályozás szerint a települések önkormányzatai mintegy négyezer jogkörrel - köztük a helyi adók elosztásának jogkörével - rendelkeznek. 

A választáson több mint hétezer-száz jelölt pályázik valamelyik település polgármesteri vagy főpolgármesteri posztjára, a csaknem 21 ezer önkormányzati képviselői helyért pedig mintegy 55 ezer jelölt száll versenybe.

A voksolás egész ideje alatt érvényben van a már csütörtökön reggel megkezdődött kampánycsend. Ennek idején tilos hang- és képanyagokat nyilvánosságra hozni a jelöltekről az elektronikus médiában, valamint egyéb népszerűsítő információkat is a szavazóhelyiségek közvetlen közelében.

A kampánycsend idején sem részeredményekről, sem a részvételi arányról nem szabad tájékoztatni, arra csak a szavazóhelyiségek bezárását és a jegyzőkönyvek aláírását követően keríthetnek sort a választási bizottságok.

A voksolás első nem hivatalos részeredményei urnazárás - vagyis szombaton este tíz óra - után jelennek majd meg, a nem hivatalos végeredményekre pedig vasárnap hajnalban lehet számítani, a hivatalos végeredményeket viszont várhatóan csak vasárnap délelőtt hozza nyilvánosságra a Központi Választási Bizottság.

Az urnazárást követően a ma7.sk portálon minden felvidéki magyar régió részeredményeiről tájékoztatni fogjuk az olvasókat. Érdemes lesz hozzánk többször ellátogatni!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.