Vakon bíznak az emberek a kormányban
Szlovákiában a választók közel 50 százaléka bizalmat szavazna a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokráciának (Smer-SD), ha most lennének a parlamenti választások, ám meglepő módon ugyanennyien nem tudják, hogy mit csinál jól, illetve rosszul a Fico-kormány. Az IVO társadalomtudományi intézet legfrissebb reprezentatív közvélemény-kutatásának adataiból kitűnik, hogy az emberek 50 százaléka nem tudja megnevezni a Fico-kormány legjobb és legrosszabb lépéseit.
Határozott véleménnyel kevesebben rendelkeznek. Csupán a megkérdezettek 3 százaléka állította, hogy eddig egyetlen rossz lépést sem tett a kabinet, s 12 százaléknyian mondták azt, hogy semmi jót nem tett.
A megkérdezettek közül legtöbben azt értékelik, hogy egyszínű kormány alakult. 10 százalék tetszését az váltotta ki, hogy a tehetősebbek és a pénzintézetek adóterheit növelni akarja a kormány. 7 százaléknyi megkérdezett leginkább azt a szándéknyilatkozatot értékeli, hogy a rászorulók, a nyugdíjasok, a fiatal családok valamint a szegény régiók számíthatnak a kabinet segítségére. Csak az emberek 5 százaléka értékeli a költségvetési egyensúly megteremtésére irányuló igyekezetet, 2 százalék ért egyet az autópályák építésének folytatásával és ennél is kevesebben értékelik a munkanélküliség csökkentését, illetve az egészség- és oktatásügyben uralkodó viszonyok javítását célzó szándékot.
Az elégedetlenek döntő többsége felrója a Fico-kabinetnek, hogy eltörli az egyenadót, s ezzel párhuzamosan növeli a sikeres egyének, vállalatok és bankok adóterheit. Az elégedetlenek 10 százalékának nem tetszik, hogy egy párt kormányoz, Ficot autoriternek ép populistának tartják. A megkérdezettek 6 százalékának nem tetszik a nyugdíjrendszer megváltoztatása, a második pillért érintő beavatkozás. Az eurós mentőalappal és más uniós államok megsegítésével kapcsolatban a megkérdezettek 3 százaléka helyezkedett elutasító álláspontra.