Vajon honnan tudhatott Matoviè adóügyeiről a kormányfő?

Daniel Lipšic Igor Matoviè, az Ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) vezetőjének ügyvédje. Matoviècsal szemben az ügyész Robert Fico miniszterelnök rágalmazásáért vádemelési javaslatot tett.
Lipšic a kettős mércéről szóló kijelentését arra hivatkozva tette, hogy míg Matoviècsal szemben vádat emeltek, addig Ficóval szemben – bár egyike volt azoknak, akik Matoviè személyét érintő adótitkok kiszivárogtatása kapcsán gyanúba keveredtek – leállították az eljárást. A vizsgálótiszt szerint mindeközben Fico tettével kimerítette az adótitok veszélyeztetésének formális jegyeit. Matoviècsal ellentétbe azonban esetében a véleményszabadsághoz való jogot is figyelembe vették.
Lipšic a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság vizsgálótisztjének banki, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetése kapcsán indított eljárásban tett következtetéséből indult ki, mely ügyben Robert Fico egyedüliként szerepelt a gyanúsítottak listáján. Történt ugyanis, hogy Fico a 2016-os parlamenti választásokat megelőzően sajtótájékoztató keretén belül Matoviè adóügyeiről beszélt.
Lipšic szerint a vizsgálótiszt megállapította, hogy „a kormányfő cselekedetével kimerítette az üzleti, postai, telekommunikációs és adótitok veszélyeztetése vétségének formális elemeit”. „Azonban mivel közérdekű ügyben tett kijelentésről volt szó, s tekintve, hogy a politikai véleményszabadságnak nagyon tágnak kell lennie, így a tett ún. materiális eleme nem teljesült, s ez okból a büntetőeljárást felfüggesztették” – mutatott rá Lipšic.
Az eljárást egyrészt azért is függesztették fel, mert további személyek is gyanúba keveredtek, akik állítólag az adótitok védte dokumentumokat Ficóhoz eljuttatták. Lipšic szerint viszont egyetlen szemtanú sem erősítette meg, hogy a polgárokkal való találkozó alkalmával valaki odaadta volna a szóban forgó dokumentumokat a kormányfőnek. A találkozóról vallomásában tesz említést Fico.
„Fico úr azon állítását, miszerint a dokumentumokat közvetlenül a sajtótájékoztató előtt, a olgárokkal való találkozón kapta készhez, személyes vallomásán túl semmilyen további bizonyítékok nem támasztják alá. Éppen ellenkezőleg. Az összes többi bizonyíték cáfolja vallomását” – tette hozzá Lipšic.
Véleménye szerint mindez annak bizonyítéka, hogy Szlovákiában kormány és ellenzék esetében a büntetőeljárások során kettős mércét alkalmaznak, tekintve, hogy Matoviè esetében, amikor Fico állítólagos belizei számláiról szólt, a politikai véleményszabadság elve nem lett figyelembe véve.
„Efféle kettős mérce alkalmazására Szlovákiában eddig aligha volt példa. Mintha csak két büntetőtörvénykönyv létezne, az egyik a koalíció, a másik az ellenzék részére. Ám ez egy jogállam szempontjából megsemmisítő hatású” – jelentette ki Lipšic, aki szerint egy demokratikus jogállamban létezik törvény előtti egyenlőség. Mint hozzátette, a hatóságokkal való hasonló szintű visszaélésekre egyetlen más európai uniós tagállamban sincs példa.
„Azt követően, amit Lipšic és Matoviè urak elkövettek csodálkozom, hogy egyáltalán volt még merszük a nyilvánosság elé állni és moralizálni” – reagált Daniel Lipšic kijelentéseire a kormányhivatal sajtóosztálya.