2017. január 23., 17:39

Vádemelést kezdeményeztek Lipšic ellen

POZSONY. Vádemelést kezdeményezett Daniel Lipšic volt parlamenti képviselő ellen az illetékes vizsgálótiszt az egykori honatya halált okozó közlekedési balesete kapcsán.
201701231631590.lips01.jpg

„A Pozsony III. járás rendőrség vizsgálótisztje a szükséges eljárási folyamatok után a bizonyítékok alapján, a közlekedési szakértői vélemény alapos áttanulmányozása után vádemelést kezdeményezett a 43 éves pozsonyi Daniel L. ellen halálos közúti baleset okozása miatt” – mondta el a Markíza televíziónak Lucia Mihalíková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

Daniel Lipšic 2016. szeptember 19-én Pozsonyban, a Pozsonyszőlősi úton (Vajnorská) elgázolt egy 72 éves gyalogost. A nyugdíjast azonnal kórházba szállították, de már nem tudta segíteni rajta, belehalt sérüléseibe.

„Körülbelül 50 km/h sebességgel mentem. A idős férfin sötét ruha volt, az utolsó pillanatban vettem őt észre. Nem tudtam elkerülni az ütközést” – írta le a közlekedési balesetet a volt képviselő. Mint a rendőrség a helyszínen megállapította, a politikus nem fogyasztott alkoholt. A történtek miatt Daniel Lipšic lemondott parlamenti képviselői mandátumáról.

Megosztás