2016. december 20., 12:13

Vádemelést kezdeményeznek a füzeséri rendőri akció parancsnoka ellen

NAGYMIHÁLY. A belügyminisztériumi felügyelet vádemelést kezdeményezett a tavalyi, a Nagymihály melletti Füzeséren zajlott rendőrségi akció parancsnoka ellen. A rendőrök 2015 áprilisában bizonyíthatóan sérüléseket okoztak 16 roma polgárnak, de a későbbi kihallgatás során azt állították, hogy semmiféle erőszakot nem alkalmaztak.

„Jó hír, hogy a felügyelet vádemelést kezdeményezett a bevetést irányító személy ellen. Bízom abban, hogy az ügy bíróságra kerül, amely majd a törvénnyel összhangban dönt“ – mondta Vanda Durbáková ügyvéd, aki együttműködik a Civil és Emberi Jogi Tanácsadóval.

A felügyeletnek azonban nem sikerült további konkrét rendőrök ellen vádemelést kezdeményeznie, ugyanis nem talált ellenük elegendő bizonyítékot. Durbáková szerint könnyebben összegyűjthették volna a bizonyítékokat, ha betartják a standard eljárást.

A napilap szerint például egyes károsultak a kihallgatás során azt állították, hogy felismernék az erőszakoskodó rendőröket, ezért a vizsgálótiszt elrendelte a szembesítésüket. A károsultaknak a gyanúsított rendőrök elé kellett állniuk, majd így azonosítani a velük erőszakoskodókat.

„A szembesítések nem a szokványos módon, nem tükrös üvegfal mögött, hanem szemtől szemben történtek. Ezért a szembesítés során egyetlen károsult sem nevezett meg egy-egy konkrét rendőrt“ – Civil és Emberi Jogi Tanácsadó nyilatkozatában.

Bár Füzesér lakosai már a razzia napján felkeresték a rendőrséget, a felügyelet vizsgálótisztje azonban csak pár nappal később jelent meg a tett színhelyén. Addig lehetővé vált a fontos nyomok eltüntetése – tette hozzá Durbáková.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága többször is hangsúlyozta, a nyomozás bevezető szakasza ilyen esetekben kulcsfontosság az igazság felderítése során. „Az említett  eljárási hibák engem meggyőztek arról, hogy a nyomozás ezen szakaszát nem lehet hatékonynak nevezni“ – tette hozzá Durbáková.

Megosztás