2012. december 18., 15:02

Vádat emeltek Doki gyilkosai ellen

KASSA. Emberölés bűncselekménye miatt emelt vádat a kassai kerületi ügyészség az ellen a három személy ellen, akik áprilisban a Kassához közeli Szádelőben súlyosan bántalmazták Tóth László kick-box bajnokot. A sportoló később belehalt sérüléseibe - tájékoztatta az MTI-t Milan Filièko, a kassai kerületi ügyészség szóvivője kedden.
A barátai által csak Dokiként emlegetett sportolóra és testvérére, Tóth Istvánra április 8-ra virradó éjjel támadtak rá egy diszkóban.

Először a vádiratban szereplő három férfi, C. János, B. Elemér és F. Patrik támadta meg Tóth Lászlót és testvérét. Később a támadókhoz további - a vizsgálat során nem azonosított - személyek csatlakoztak. A sportolót támadói hosszasan verték és rugdosták, mígnem sikerült elmenekülnie.

A megvert férfit keresni kezdték ismerősei, de éjjel már nem akadtak a nyomára. Tóth László holttestét végül a Rozsnyó és Kassa közötti főút mellett, az árokban találták meg másnap délelőtt, mintegy másfél kilométerre az előző esti rendezvény színhelyétől.

Tóth László versenyzői pályafutását a kassai Steel Trans Kick-Box Klubban kezdte. 1997-ben lett először szlovák bajnok, majd ezt még tízszer megismételte, 2005-ben pedig Európa bajnoki aranyérmes lett. Karrierje során két világbajnoki ezüstérmet is szerzett, a másodikat tavaly októberben Szkopjéban. Néhány éve saját klubot létesített, tavalytól pedig a Szlovák Kick-Box Szövetség vezető edzőjeként tevékenykedett.

A három elkövető a hatályos szlovák jogszabályok alapján héttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.