2015. május 17., 14:26

Uniós pénzalapok – 2,2 milliárd euró támogatást kap az élethosszig tartó tanulás és a munkaerőpiac

POZSONY. A humán erőforrások támogatása, az élethosszig tartó tanulás, valamint annak teljes értékű munkaerőpiaci integrálása a célja az új Humán Erőforrások Operatív Programnak, amely 2020-ig lehetővé teszi Szlovákia számára, hogy szociális célokra pénzt merítsen az uniós forrásalapokból.

A program teljes költségvetése 2,6 milliárd euró, ebből 2,2 milliárd eurót az EU biztosít, a többit pedig nemzeti társfinanszírozás címen az állam.

„A program elsősorban a humán tőkét és a munkaerőpiacra lépőket segítő befektetéseket támogatja. Három fő területet érintenek: a fiatalkorúak, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévők, illetve a társadalom peremére került közösségek munkanélküliségének a felszámolását“ – magyarázta a munkaügyi minisztériumnak az operációs program vezetésével megbízott munkatársa. Az Európai Bizottság a programot az elmúlt év decemberében hagyta jóvá.

Az oktatás, továbbképzések, illetve szakmai felkészülések támogatása keretében az állam szeretne gátat vetni az iskolai oktatás idő előtti befejezésének, illetve megkönnyíteni az oktatás és az elhelyezkedés közti átmenetet. A foglalkoztatottság és a munkaerő-mobilitás fenntarthatósága mögött ott rejlik a fiatalkorúak piaci integrálásának és a tartósan munkanélküliek foglalkoztatásának megoldása is. A program céljai között szerepel a társadalom peremére szorult közösségek integrálása, illetve a szegénység és a diszkrimináció elleni harc is.

A minisztérium tervei szerint a programnak köszönhetően 80 000 ezer fiatal veheti igénybe az úgynevezett „garancia-programot“, további 100 000 pedig a program egyéb más előnyeiből profitálhat. A különféle továbbképzések és kurzusok 250 000 munkanélkülinek biztosíthatnak esélyt a munkaerőpiacon való sikeres érvényesülésre, a legkevésbé fejlett, elszigetelt roma közösségekkel rendelkező 150 falu pedig lehetőséget kap az emberi tőkébe és infrastruktúrába való beruházásra.

A tárca már dolgozik a pályázati felhívások feltételeinek megfogalmazásán, amelyek előreláthatólag az idei év második felében kerülnek meghirdetésre – erősítette meg a hírt az állami hírügynökségnek a munkaügyi minisztérium.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.