Ukrajna rendőröket kér, Kaliòáknak kétségei vannak
POZSONY. Ukrajna a városok közrendjét felügyelő járőröző rendőröket kért több európai országtól, köztük Szlovákiától is. Robert Kaliòák belügyminiszter jelezte, foglalkozni fognak a kéréssel.
A belügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy nagyon érzékeny témáról van szó, meglátja, mit tehet az ügyben. Robert Kaliòák szerint olyan rendőrökről lenne szó, akiknek nincsenek nyelvi nehézségeik, s nyilván fegyverzettel is rendelkezniük kellene. A kérés rendkívüli, hisz a hasonló missziók nagy része az Európai Unió égisze alatt történik. Tehát valószínűleg ezt is „európai mércével” kell kezelni. A miniszter egyúttal megállapította: „nem igazán tudja elképzelni, hogy a mi rendőreink egy idegen ország jogrendjét érvényesítsék”.
Miden idegen országban való rendőri járőrözés nemzetközi megállapodások tárgyát képezi. Rendőreink szolgának Horvátországban, de fegyver nélkül, inkább a szlovákiai turisták részére való segítségnyújtás céljával. Más a kirendelt rendőrök esete, akik a problémák megoldásában segédkeznek.
Jelenleg például Londonban és Kanadában is vannak rendőreink, akik roma problémák megoldásában nyújtanak segítséget – mutatott rá Kaliòák. Bulgáriába és Romániába a szervezett bűnözés miatt küldtünk specialistákat. Horvátországnak, Szerbiának és Montenegrónak is tervezünk szakmai segítséget nyújtani, ám minden esetben egyénekről, nem pedig rendőri egységekről van szó – hangsúlyozta a belügyi tárca vezetője.

Forrás
Webnoviny.sk