2014. augusztus 26., 17:57

Újra a diákoké az egykori debreceni Református Főgimnázium

DEBRECEN. Újra a gimnazistáké és az általános iskolásoké lesz az egykori debreceni Református Főgimnázium, a diákok hétfőn már a megújult iskolaépületben kezdhetik meg a tanulást - jelentette be Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kedden.
201408261730550.debr02.jpg

Bölcskei Gusztáv elmondta: befejeződött a kormány által 10 milliárd forinttal támogatott, a Debreceni Református Kollégium intézményeinek felújítását érintő beruházás első üteme. Megújult az egykori Református Főgimnázium százéves épülete, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola tornatermének helyére pedig kétszintes, több intézményt kiszolgáló új tornaterem épült, amelyben egyszerre öt osztály tarthat majd testnevelésórát.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök 2013 májusában, a Református Kollégium 475 éves évfordulója alkalmából a Nagytemplomban tartott hálaadó istentiszteleten jelentette be, hogy a kormány 10 milliárd forint támogatást biztosít a kollégium intézményeinek felújítására.

A támogatási szerződést az Emberi Erőforrások Minisztériumával tavaly augusztusban kötötte meg az egyházkerület. A beruházás első ütemének munkálatai tavaly szeptemberben kezdődtek el és idén júliusban értek véget. Az első ütemben felújított egykori Református Főgimnáziumot 1914 júliusában adták át, akkor is egy épületen belül működött a református gimnázium és az általános iskola - mondta a püspök.

Győri József és Berényi Györgyné, a Református Kollégium gimnáziumának, illetve általános iskolájának az igazgatói az MTI érdeklődésére elmondták: hétfőn mintegy 450 gimnazista és több mint 480 általános iskolás kezdi meg a tanulást az egykori főgimnáziumi épületben.

A gimnazisták eddig a Református Kollégium épületében voltak elhelyezve, az általános iskolásoknak pedig a Kollégium melletti Füvészkert utcai épület adott otthont.

A beruházás első üteme a berendezésekkel, bútorokkal, számítástechnikai eszközökkel együtt mintegy 2,8 milliárd forintba került.

Bölcskei Gusztáv püspök jelezte: a beruházás második ütemében megújul a Református Kollégium "négyszögépülete", ahol a Református Hittudományi Egyetem működik, valamint a Füvészkert utcai iskolaépület is. Utóbbiban az egyházkerületi gyűjteményeket, levéltárat és az egyetemi szakkönyvtárat helyezik el - tette hozzá a püspök.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.