2018. március 7., 18:57

Újabb vádlottak a Technopol-ügyben

POZSONY. A Technopol-ügyben, amellyel a meggyilkolt oknyomozó újságíró, Ján Kuciak is foglalkozott, további vádemelések történtek a bűncselekményből származó jövedelem legalizációja és a kötelezettség-szegés miatt idegen vagyon kezelése során. Olyan személyek is vannak a vádlottak között, akik az ügynek az elejétől kezdve a részesei voltak. Erről az Aktuality.sk portál tájékoztat.
201803071349030.kancelaria-technopol_1web.jpg

Kuciak tavaly januárban közzétett egy cikket, amelyben leírta, hogy 20 millió euró értékű vagyon került a Marián Koèner köréhez tartozó emberek tulajdonába. „A gyilkosság előtt pár nappal Kuciak arra készült, hogy folytatja cikkét a Technopolról. Információja volt arról, hogy az esettel kapcsolatban újabb információk kerültek napvilágra. Tavaly az ügyben hűtlen kezelés miatt indult eljárás Denisa Pávková ellen. Információink szerint most újabb vádlottak csatlakoztak hozzá” – írja a portál.

A Taylor Wessing ügyvédi iroda ügyvédje, Radovan Pala az Aktuality.sk portálnak megerősítette, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a tudtukra adta, hogy az esettel kapcsolatban februárban újabb vádemelések történtek. Az ügyvédi iroda partnere szerint olyan személyek is vannak a vádlottak között, akik az esetnek elejétől fogva a részesei. „Alapvetően azonban érvényes, hogy a társaságot és annak vagyonát olyan személyeknek tulajdonítják, akik ellen az utóbbi napokban vádat emeltek” – mondta el Pala a portálnak.

Az új vádemeléseket a Speciális Ügyészség Hivatala is megerősítette. A hivatal az Aktuality.sk-t arról tájékoztatta, hogy a médiában Technopol Servis esetként ismert ügyben 2018. február 22-én összesen négy személy esetében vádat emeltek bűncselekményből származó jövedelem legalizációja, illetve kötelezettség-szegés miatt idegen vagyon kezelése során. A portál információi szerint a Marián Koèner köréhez tartozó emberek egy hét alatt – 2016. december 2-8. között – hatalmukba kerítették a Technopol Servist, és kétszer átíratták a vagyont, amely a Technopol épületében a cég tulajdonába tartozott. Koèner az Aktuality.sk információi szerint házat vett Cseklészen (Bernolákovo), amely szintén a per részét képezi, és külön bírósági eljárás folyik ebben az ügyben is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.