2016. június 16., 18:39

Újabb sötét felhők Kaliòák feje fölött

POZSONY. A parlament összeférhetetlenségi bizottsága jóváhagyta, hogy három esetben induljon eljárás Robert Kaliòák belügyminiszter ellen. Ezek célja megvizsgálni, hogy Kaliòák 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben a törvényeknek megfelelő vagyonbevallásokat nyújtott-e be.

Az indítvánnyal arra szeretnének választ kapni, hogy a tárcavezető bevallotta-e a 2013-as, 2014-es és 2015-ös évi kölcsönöket és részvényvásárlásokat, melyek Ladilsav Bašternák cégeivel vannak összefüggésben.

A vagyonnyilatkozat hiányzó adatai miatti beadványt ¼ubomír Galko, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) , valamint Veronika Remiášová, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) parlamenti képviselője terjesztette elő.

„Robert Kaliòák a sajtóban olyan információkkal próbálkozik védekezni, miszerint a kölcsönzött összeg nem haladja meg a vagyonnyilatkozatban feltüntetni köteles összeg határértékét, és olyan összegű részesedést vásárolt az eladósodott cégtől, melynek határértéke jóval a törvény által megszabott, a vagyonnyilatkozatban feltüntetni köteles határérték alatt van” – mondta Martin Poliaèik, a bizottság elnöke, a Szabadság és Szolidaritás képviselője.

Éppen ezért apellált a parlamenti képviselőkre, indítsanak eljárást Kaliòák ellen, kérjenek tájékoztatást arról, a nevezett vásárlás miért nem szerepel vagyonbevallásában. „Véleményem szerint az alkotmánytörvény egyértelmű megsértéséről van szó” – nyilatkozta Poliaèik. A bizottsági vitába Polièikon kívül további képviselő nem jelentkezett.

A bizottság úgy döntött, lehetővé teszi a miniszternek, hogy kifejtse álláspontját az eljárás kapcsán.

Megosztás