2014. december 17., 09:13

Újabb rendőrségi akció zajlott az Enelnél

POZSONY. Újabb rendőrségi akcióra került sor kedden az olasz Enel társaság pozsonyi székhelyén. A razzia valószínűleg összefügg a bősi vízerőmű körüli eseményekkel – tájékoztatott a JOJ televízió.
Tibor Gašpar országos rendőr-főkapitány elmondta, hogy senkit sem vettek őrizetbe, csak a Szlovák Villamos Művekkel kapcsolatos irati bizonyítékokat foglaltak le. „Az eddigi nyomozás során arra a következtetésre jutottunk, hogy további bizonyítékok szükségesek” – nyilatkozta a JOJ televíziónak.

Az akció állítólag még kedden délelőtt kezdődött, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) tagjai a Szlovák Villamos Művek (SE) székhelyén kívül a bősi vízerőműben és a jászlói (Jaslovské Bohunice) atomerőműben is vizsgálódtak.

Az Enel székhelye előtt egyetlen rendőrautó sem volt látható. A NAKA emberei a JOJ televízió tájékoztatása szerint civil autókon érkeztek a helyszínre.

A Szlovák Villamos Műveknél már a nyáron is sor került egy rendőrségi rajtaütésre. Ez az akció egy hűtlen kezeléssel, valamint gazdasági és kereskedelmi nyilvántartás adatainak meghamisításával kapcsolatos bűncselekmény miatt folytatott nyomozás részét képezte – emlékeztetett a JOJ televízió.

A Szlovák Villamos Művek a legnagyobb hazai áramszolgáltató. A társaság 66 százalékos többségi részvénycsomagját 2006-ban az olasz Enel energetikai konszern szerezte meg, a részvények fennmaradó 34 százalékát a gazdasági tárcán keresztül az állam birtokolja. Az Enel adósságainak csökkentése céljából el akarja adni részesedését a villamos művekben.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.