Újabb probléma a ligetfalui villamos körül
„Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere a helyzet észlelése után azonnal kapcsolatba lépett a gyártó cég képviselőjével és elrendelte a probléma okainak vizsgálatát” – közölte Pozsony város szóvivője, Ivana Skokanová, hozzátéve: jelen pillanatban még nem tudni, hogy az útvonal adott szakaszán milyen okokból görbült meg a sín.
„A polgármester a gyártót egyúttal azonnali helyrehozatalra kérte. A probléma elhárításával kapcsolatos kiadásokat a gyártó viseli majd, mivel szavatossági időn belüli javításra kerül sor” – tájékoztatott Skokanová. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a károsodás miatt el kell-e halasztani a Ligetfaluba (Petržalka) közlekedő villamosok elindítását.
Lucia Forman, Pozsony megye (BSK) szóvivője elmondta: továbbra is érvényes, hogy az építkezést kollaudáló BSK az Öreghídon (Starý most) át Ligetfaluba vezető útvonalat július elején akarja megnyitni. Annak állapotát a megye képviselői május 26-án ellenőrizték, semmiféle komoly műszaki hibát nem találtak.
A Duna két partját a főpályaudvarról Ligetfalu felé induló 1-es és a Récsére (Raèa) tartó 3-as számú vonalnak kell majd összekötnie. Ma még a felújított Öreghídon át közlekedők csak gyalog vagy kerékpáron tehetik meg ezt az útszakaszt. A gyaloghíd már május 19. óta használható.
