2013. június 23., 19:48

Újabb leleplezés: rákkeltő antibiotikumokkal etetik a lengyel állatokat

VARSÓ. Sok lengyelországi farmon állítólag illegális antibiotikumokkal doppingolják a gazdasági állatokat. A botrányos üggyel már nyomozók és ügyészek foglalkoznak Varsóban.

A legújabb lengyelországi botrányról az ottani TVN televízió tájékoztatta nézőit, elárulva: riporterük személyesen az egyik érintett farmokon leplezte le az illegális doppingot – tájékoztat az esetről a Pravda.sk.

„A riport sugárzása után úgy döntöttünk, vizsgálatot indítunk. Megkérjük a TVN-t, hogy az anyagokat hivatalosan adja át nekünk“ – nyilatkozta Dariusz Korneluk, a varsói ügyészség főnöke. Hozzáfűzte: az üggyel kapcsolatban információkat kért az országos főállatorvostól is.

A TVN  az „Uwaga!“ (Figyelem!) című műsorban rukkolt elő azzal az információval, hogy egyes állattenyésztők az állatorvosokkal szövetkezve „bűnszervezetet“ hoztak létre azzal a céllal, hogy tiltott antibiotikumokat szerezzenek be a feketepiacról. A gazdasági állatokat többek között rákkeltő metronidazollal etetik a leleplező riport szerint. A Lengyelországban ilyen célra felhasznált szerek javarésze kínai, vagy teljesen ismeretlen eredetű.

A riport alkotója azt állítja: bár a hivatalok már 2008 óta tudnak erről az illegális eljárásról, mégsem tesznek ellene semmit. Az újságíró inkognitóban 25 állattenyésztőnek kínált fel különféle illegális antibiotikumokat. Ajánlatát egyik farmon sem utasították el, mindenhol a felkínált anyagok ára iránt érdeklődtek.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.