2016. december 9., 12:12

Új pártok jelenhetnek meg a politikai színtéren

POZSONY. Bár a következő parlamenti választás csak bő három év múlva lesz, de már most biztos, hogy új pártok is beszállnak majd a politikai küzdelembe. Terveiket már jelezték, egyelőre azonban korai arról beszélni, hogy lényegesebben módosíthatják-e a hazai politikai palettát.
201612071145070.parl04.jpg

Nemrég jelentette be új párt megalakulását Richard Rybníèek trencséni polgármester. A Progresszív Szlovákia polgári társulással együtt, amely szeretne párttá válni, Ivan Štefunko vállalkozó rukkolt elő. A Slovensko 2.0 című projekt ötletgazdája pedig Miroslav Beblavý független honatya. Egyes híresztelések szerint a pártok közti harcba Andrej Kiska jelenlegi államfő is beszállhat, vagy saját pártot alapít, vagy valamelyik alakuló új pártban bukkan fel. Hivatala azonban nem erősítette meg ezeket a spekulációkat.

Štefunko projektjét anyagilag támogatta az Eset szoftvercég társtulajdonosa, Anton Zajac is, aki Beblavýnak is segítséget nyújtott. Korábban az Esethez közeli személyek támogatták Kiska elnöki jelölését is.

Horský: sokak szerint a demokráciának jót tenne az új pártok megalakulása

Michal Horský politológus úgy látja, hogy a képviseleti demokrácia az utóbbi évtizedben nemcsak Szlovákiában, hanem Európában is válságban van. „A szlovákiai pártok értékeket és eszméket illetően nagymértékben kiüresedtek, személyi szempontból pedig elhasználódtak. Ekképp a közvélemény és az elkötelezett emberek között is eluralkodott a nézet, hogy a demokráciának jót tenne az új pártok megalakulása“ – mondta el a politológus, hozzátéve: a kormánykoalícióval és az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) baloldali programjával szembeni alternatív programra lenne szükség. „Egyelőre azonban a pártalapítási kísérletek nem mutatják azt, hogy a régóta várt új érték- és programbeli változatról lenn szó“ – értékelte a politológus.

Štefunko vállalkozó egyelőre nem tudja, hogy a Progresszív Szlovákia egyesület mikor alakul át párttá. Szerinte erre akkor kerülhet sor, ha érzik majd, hogy a közvélemény érdeklődést mutat az egyesületen belül készülő programprojekt iránt. Vélhetően szociál-liberális programról lesz szó.

Három fecske csinál nyarat?

Štefunko mellett az egyesület további arcai Ivana Molnárová a Profesia társaságból, Zora Jaurová kultúrpolitikai szakértő, Radovan Pala, a Taylor Wessing iroda ügyvédje, valamint a startup vállalkozásokkal foglalkozó vállalkozó és befektető, Michal Truban, illetve Martin Dubéci. Az utóbbi Erika Jurinová volt házelnök-helyettes (O¼aNO) tanácsadójaként dolgozott, illetve Radoslav Procházka elnöki kampányát vezette. A Háló (Sie) pártból 2015-ben távozott. Az Eset másik társtulajdonosa, Zajac az USA-ban is élt, az esetleges későbbi politizálását meg sem erősítette, de ki sem zárta.

A TOSKA párt megalakulását október közepén Richard Rybníèek trencséni polgármester jelentette be, közölve: az konzervatív értékrendet követ majd. A Rybníèek által eddig bemutatott tervek azonban inkább csak regionális problémákkal foglalkoznak.

Miroslav Beblavý új projektje kapcsán olyan képviselőkkel társult, akik eredetileg a Háló színeiben jelöltették magukat. Beblavý az előző hónapban jelentette be a V mojom mene elnevezésű kezdeményezését, amelyet Zajac is támogatott. Az sem kizárt, hogy a Beblavý-féle csoport végül egyesül Štefunkoékkal.

Horský szerint „három fecskéről“ van szó, amelyek vélhetően nem az utolsók. „Štefunko Progresszív Szlovákiája még csak egy olyan polgári társulás, amely szociál-liberális ambíciókkal rendelkezik. Beblavý egyesületéről még nehéz megállapítani annak irányultságát. Az most inkább egy hölgyklubnak tűnik, amely magán viseli a liberalizmus elemeit, valamint a női emancipáció jegyében azt a szándékot is, hogy megpróbálják politikával átitatni a feminizmus ideológiáját“ – értékelte Horský. Rybníèek pártja esetében azt mondta, az a regionalizmusra összpontosít, s a szubjektum  kapcsán a rokonszenves publicistákon kívül mást nem lehet hallani.

Kiska is pártpolitikára vagyik?

Az is érdekes lehet, hogy mit csinál majd Kiska államfő azután, ha 2019-ben lejár az elnöki mandátuma. Ha nem indul ismét az elnökválasztáson, akkor talán a 2020-as parlamenti választásokon mutatja meg az erejét. Egyes spekulációk szerint előfordulhat, hogy a Progresszív Szlovákiban tűnik majd fel. „Semmiféle konkrét párbeszéd nem folyik. Az az érzésem, hogy elnökként akar megfelelni“ – reagált Štefunko a Kiska o pártjába történő belépésével kapcsolatos kérdésre.

Roman Krpelan elnöki szóvivő szerint Andrej Kiska még a megbízatási ideje felénél sem tart, ezért most fő feladatának azt tartja, hogy ne okozzon csalódást az őt elnökké választó polgároknak. „Az államfő rendszeresen arra szólítja az embereket, hogy lépjenek be a politikába, és örömmel fogadja, ha új trendek jelennek meg, új emberek hallatják a hangjukat“ – tette hozzá Krpelan.

Horský nem gondolja, hogy Kiska be szeretne lépni valamelyik pártba. „Nem tartom reálisnak, hogy Andrej Kiska lemondjon a második elnökjelöltségéről, s azt pedig egyáltalán nem gondolom, hogy a népszerűségét és a közvélemény támogatását majd az egyik ez idő tájt alakuló politikai pártban kamatoztatná“ – tette hozzá Horský.

Megosztás