2013. március 27., 10:13

Új ellenzéki erő jön létre?

POZSONY. Az ellenzék soraiban a közelmúltban történt változások esetleg egy új jobboldali politikai szubjektum létrejöttét eredményezhetik.

Radoslav Procházka távozása a Kereszténydemokrata Mozgalomból (KDH), a Lucia Žitòanská és Miroslav Beblavý által kezdeményezett Szlovákiát alkotunk projekt, illetve Juraj Miškov, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) alelnökének leváltása változásokat hozhat az ellenzék táborába.

Ha a klasszikus ellenzék nem tud érvényesülni, talán egy új alternatívára lenne szükség – mondta nemrég Miroslav Beblavý, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ-DS) képviselője.

Az Aktuálne.sk portál értesülései szerint néhányan már fontolgatják egy új jobboldali politikai szubjektum létrehozását. Ezt Igor Matoviè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼ANO) elnöke is megerősítette. „Az hallottam, egy szorgos távozó képviselő ajánlatokat próbál tenni. Utalásokat tesz arra, hogy nyáron lesz a megfelelő pillanat, s a megfelelő ajánlat is megérkezik majd” – közölte.

Matoviè szerint Juraj Miškov hétfői kényszerű távozása az SaS alelnöki tisztségéből egy hosszan tartó folyamatot indíthat el. „Kíváncsi vagyok, hogy a többi párt hogyan éli át ezt a harcot. Meglátjuk, mi lesz a vége: létrejön valamilyen új jobboldal, vagy a nyomás miatt szorosabban összefognak a Népi Platform pártjai” – mondta az O¼ANO vezetője.

A politológusok visszafogottan nyilatkoznak egy esetleges új jobboldali szubjektum létrejöttével kapcsolatban. Ahogy Pavol Marchevský, a Prieskumy ügynökség politológusa megjegyezte: még mindig nem világos, milyen síkon lesz aktív Žitòanská és Beblavý projektje. Richard Sulík, az SaS elnökének párton belüli viselkedése is gondokat okozhat, mivel elég a támogatottság 1-2 százalékos csökkenése, s a liberálisok már nem jutnak be a parlamentbe. Emellett az is fontos kérdés, hogy befogadnák-e valahol az esetleges távozókat – fűzte hozzá.

Grigorij Mesežnikov politológus, a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) elnöke szerint nem zárható ki, hogy sor kerül valamilyen átcsoportosulásra. „Így azonban már nagyon szűk lenne a politikai spektrum jobb oldala. Daniel Lipšic Új Többsége (NOVA) még valahogy beékelődött egy üres területre, de már ez is a parlamentbe jutást jelentő szavazatküszöb határán mozog” – mondta a politológus az Aktuálne.sk-nak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.