2011. szeptember 2., 15:24

Új alkotmány elfogadását követeli egy civil csoport

POZSONY. Új alkotmányt követel a Polgári Alkotmányt Kezdeményezés, mely a pozsonyi történelmi vármegyeház, a szlovák parlament korábbi épülete előtt rukkolt elő a kezdeményezéssel.
A kezdeményezés aktivistái szerint olyan új alaptörvényre van szükség, melynek megalkotásában az ország polgárai is részt vesznek. „A jelenlegi alkotmány nem össztársadalmi konszenzus eredménye, hanem két garnitúra politikai küzdelmének nyomán született meg” – mondta a kezdeményezés koordinátora, a Páneurópai Főiskola Tömegkommunikációs Karának vezetője, Eduard Chmelár.

Az aktivisták arra szólították fel a parlamentet: tegye lehetővé, hogy az állampolgárok több jogot gyakorolhassanak. „Abban az esetben, ha a parlament nem lesz hajlandó ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, petíciót indítunk a parlament feloszlatásáért, és mindent elkövetünk a polgári alkotmány megalkotásáért” – fogalmazott Chmelár. Szerinte a szaporodó petíciós akciók, az orvosok, a pedagógusok aláírásgyűjtése is jelzi, hogy valami nagyon nincs rendben a társadalomban. Szerinte megoldást erre csak az ún. polgári alkotmány jelenthet, amely lehetővé teszi, hogy az állampolgárok is kezdeményezőként lépjenek fel konkrét ügyekben.

A polgári alkotmány akár független képviselők megválasztását is lehetővé tehetné, továbbá rögzítené, hogy az állampolgárok egy százalékának támogatásával is lehessen törvényeket indítványozni. Chmelár azzal érvel, hogy az állampolgárok jelenleg nem tudnak hatékonyan részt venni a közügyek formálásában.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.