Ügyféláradat az útlevélosztályokon
2012. június 26-tól érvénybe lép az Európai Unió rendelete, amely kimondja, hogy az unió 5 évnél fiatalabb állampolgárait is el kell látni útlevéllel. A szlovák törvény jelenleg lehetővé teszi a kisgyermekek bejegyzését a szülők útlevelébe, ami módot ad utaztatásukra egyéni útlevél nélkül is. Csakhogy több ország jelezte: a beutazó kisgyermekek esetében is megkövetelik az önálló útlevelet. A szlovák belügyminisztérium ezek után azt tanácsolta a gyermekeikkel külföldi utazásra készülő szülőknek, hogy a kicsik számára is kérvényezzenek útlevelet.
A felhívás termékeny talajra hullott. Az útlevél kiadására vonatkozó kérvények száma megugrott. „Az 5 éven aluli gyermekeknek évente átlagosan 20 ezer úti okmányt adunk ki.“ – mondta Denisa Baloghová rendőrségi szóvivő az aktuálne.sk hírportálnak hozzáfűzve: mióta a sajtóban beszámoltak az új uniós rendeletről, kétszeresére nőtt a kérvények száma. „Idén áprilisban több mint 8 ezren kérvényezték az 5 éven aluli gyermekeknek az útlevél kiadását, májusban pedig majdnem 20 ezren“ – közölte a szóvivő. Az elmondottakhoz hozzáfűzte, hogy a nagy érdeklődés miatt az illetékes osztályokon kibővítették a fogadónapok számát, és meghosszabbították az útlevélosztályok nyitvatartását. Júniusban a szülők péntekenként 12 és 18 óra között is kérvényezhetik csemetéjük számára az útlevél kiadását.
Emellett a rendőrök a szüleikkel várakozó türelmetlen, unatkozó porontyokra is gondoltak. „Munkatársaink egyes útlevélosztályokon gyermeksarkokat létesítettek, és a várakozási idő alatt foglalkoztatják a gyermekeket“ – mondta Baloghová. A szóvivő elmondta azt is, hogy a szülőknek a pici gyermekek esetében az egész tortúrát 2 év múlva meg kell ismételni. Az apróságok külleme ugyanis gyorsan változik, ezért számukra csupán két évre adhatnak ki az útlevelet.