Tüntetők táboroztak le a főügyészség épülete előtt
„Az embereknek kellene állandóan a televízió előtt ülni és siránkozni, hanem a közügyek iránt is érdeklődhetnének“ – magyarázta Filip Rázga az Occupy GP elnevezésű csoportosulás egyik tagja. A tüntetők május végéig maradnak a főügyészség előtt, hogy ily módon irányítsák rá a figyelmet a problémára. Május 12-én csatlakoznak a közeli SZNF téren megvalósuló Global Evolution Day tüntetés résztvevőihez, akik a korrupció, a szociális különbségek és a tömegmédia általi manipulálás megszüntetése érdekében vonulnak az utcára.
Az Occupy GP akció résztvevői ismertették követeléseiket. Elvárják, hogy a közvélemény kapjon tájékoztatást a Penta pénzügyi csoport egyik tulajdonosa, Jaroslav Hašèák Tom Nicholson újságíró elleni perének részleteiről, valamint a Gorilla-ügyben folyó nyomozásról. Követelik továbbá, hogy újra vizsgálják ki a volt országos rendőrfőkapitány-helyettes Stanislav Jankoviè ügyét és a korrupciós botrányokat. Az aktivisták kijelentették, nem korlátozzák a forgalmat és nem tesznek kárt semmiben.
Az Állami Főügyészség reagált az elhangzottakra, álláspontját írásban, a weboldalán ismertette, és székháza bejárati ajtajára is kifüggesztette. Ebben a főügyészség kifejti: a Gorilla-ügyben folyó rendőrségi vizsgálat lefolytatásába nincs beleszólása, mert azt a főügyészség speciális ügyészi hivatala felügyeli. Az állásfoglalás kitér az ún. Gorilla-tüntetésekkel összefüggő büntetőjogi eljárásra és statisztikát közöl a vagyonvizsgálatra vonatkozó indítványokról. Az állítólagos Gorilla-akták nyilvánosságra kerülése után a főügyészség kezdeményezésére a pénzügyi rendőrség vizsgálni kezdte azoknak a személyeknek a vagyoni helyzetét, akik szerepelnek a Gorill-aktákban. „A főügyészség figyelemmel kíséri a kivizsgálást“ – olvasható az állásfoglalásban. Ami a Hašèák versus Nicolson ügyet illeti, a főügyészség azt tanácsolta a tüntetőknek, hogy forduljanak tájékoztatásért az illetékes bírósághoz.