Tükröződne az alacsonyabb áfa az élelmiszerárakban?
POZSONY. Sajtóértesülések szerint a kormány második szociális csomagjának részeként csökkentenék az alapvető élelmiszerekre kivetett forgalmi adót, amitől az élelmiszerárak csökkenését várják. Szakértők véleménye szerint a tervezett alacsonyabb áfa nem elég az árak leszorításához.
A kormány a második szociális csomagban az alapélelmiszerek esetében 20 százalékról 19 százalékra javasolja csökkenteni az áfát (DPH). Szlovákia jelenleg a legmagasabb áfával rendelkező európai országok közé tartozik. Luxemburgban ez csupán 3%, Olaszországban 4%, Hollandiában 6%, Szlovéniában 9,5%, Ausztriában 10%, Finnországban pedig 14%. Szlovákiában az egykor 19 százalékos áfát az Iveta Radièová vezette kabinet takarékossági intézkedések keretében 2011-ben emelte fel.
A szociálisan motivált áfa-csökkentés nem gyakorol majd túl nagy hatást az élelmiszerárakra – vélekedik Monika Sobeková-Majková, a Páneurópai Főiskola vállalati pénzügyekre szakosodott közgazdásza. A kereskedők ugyanis meghatározzák saját árrésüket. „Szlovákiában ezt már a múltban is megfigyelhettük. Ha emelkedik az áfa, emelkednek az élelmiszerárak is, ám ha az áfa csökken, a fogyasztó az árakban csupán minimális különbséget tapasztal” – magyarázta. Egy ilyen adókulcs bevezetésének semmiféle szociális hatása nem lenne – vélekedik a közgazdász. „Ha sor kerül is bármilyen árcsökkentésre, az nagyon alacsony és jelentéktelen lesz” – szögezte le.
A tényt, hogy minden a kereskedőktől és üzletláncoktól függ, Monika Ondrová, a Postabank elemzője is megerősítette. „Nagyban függ attól is, milyen mértében csökkenne az áfa” – figyelmeztet a szakértő.
A Szlovák Élelmiszer-ipari Kamara (PKS) csak bizonyos élelmiszerfajták árának csökkentését javasolja. „Alkalmas megoldás lenne kiválasztani néhány élelmiszerkategóriát, s az eredmények értékelését követően kivétel nélkül a többi élelmiszerre nézve is bevezetni” – magyarázta Daniel Poturnay, az élelmiszer-ipari kamara elnöke.
Robert Fico kormányfő a mostani tervezett csökkentéshez képest korábban ellenkező álláspontot foglalt el. Az elmúlt évben, az Európai Unióba való belépésünk 10 évfordulója alkalmával bírálta az áfa 20 százalékról 19-re való csökkentését, s azzal érvelt, hogy a kereskedők úgysem csökkentenék az áraikat. Figyelmeztetett arra is, hogy az állam az áfa csökkentése következtébe 200 millió eurót veszítene, amit a kereskedők markolnának fel, miközben ő - szavai szerint – ezt a pénzt legszívesebben az embereknek adná.
Az áfa csökkentése következtében ugyan az államkassza szegényebb lenne, de az eszközök a magasabb hazai fogyasztás következtében megtérülhetnének. Az ausztriai vagy csehországi alacsony áfa bevásárlóturizmusra ösztönzi a szlovákiai lakosságot. Lévén, hogy pénzünket külföldön költjük el, ezzel más államok költségvetését gyarapítjuk.
„Megvan tehát a feltétele annak, hogy ha az árak alacsonyabbak lennének, nem utaznánk a határokon túlra vásárolni, hanem előnyben részesítenénk Szlovákiát, s ezzel saját gazdaságunkat támogatnánk” – mutatott rá Ondrová.

Forrás
Aktuálne.sk