2012. április 17., 08:45

Trükkös cselt alkalmaztak a képviselők

POZSONY. A tavaly május 17-i főügyészválasztás előre megrendezett forgatókönyv szerint zajlott. A képviselők nem a lelkiismeretük szerint, hanem pártjuk utasítása alapján szavaztak - közölte a Pravda a főügyészségről kiszivárgott információkra hivatkozva.

A Pravda megtudta, hogy több parlamenti képviselő beismerő vallomást tett az ügyben. Megerősítették: a tavalyi titkos szavazáskor a szavazólapokat egy előre egyeztetett eljárás szerint jelölték meg. Így a szavazatszámláláskor ellenőrizni lehetett, hogy az egyes frakciók tagjai a megállapodás értelmében szavaztak-e.

A napilap megemlíti, hogy az ominózus szavazás alkalmával Dobroslav Trnka, főügyészjelölt személyéről kellett szavazni. Az ügyészség a köztisztviselők munkavégzésének megakadályozása, a választás szabotálása címén vizsgálódott az ügyben, melyben valamennyi kormánypárti frakció érintett volt.  Eddig 38 képviselő tett vallomást, további  40 személy kihallgatásra vár.

„Több vallomás igazolja azt, hogy a május 17-i választás olyan módszerrel zajlott, aminek büntetőjogi jellege van“ – nyilatkozta a Pravdának az egyik neve elhallgatását kérő forrás. Azt nem írja a lap, hogy név szerint kiket hallgattak ki, illetve kik szerepelnek a kihallgatásra várók listáján.  

A Pravda információi szerint a szavazólapokat a frakciók megállapodása szerint úgy kellett áthúzni, hogy azok érvénytelennek minősüljenek.  18 képviselő átlósan, 16 pedig vízszintes irányban húzta át a szavazólapját, tehát a szavazás után 34 szavazólap érvénytelennek bizonyult. További 17 képviselő Trnka megválasztása ellen voksolt, 29 jelenlevő tartózkodott. Az ellenzék által támogatott Dobroslav Trnka így csak 70 szavazatot kapott, ami nem volt elégséges a megválasztásához. Az ominózus szavazólapokat már nem lehet ellenőrizni, mert azokat Richard Sulík házelnök utasítására röviddel a szavazás után megsemmisítették.

Arra a tényre, hogy a képviselők a főügyészválasztáskor előre meghatározott rendszer szerint szavaztak, az akkori ellenzék vezetője, Robert Fico figyelmeztetett. A szavazás módját „Radièová kódjának“ nevezte.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.