Trencsén megye több millió eurós támogatást kapott a kihelyezett kormányülésen
POZSONY, TRENCSÉN. A kabinet ma kihelyezett ülést tartott, Robert Fico második kormányának ez a 13. kihelyezett ülése. Ebben a választási időszakban másodízben látogatott el Trencsén megyébe, illetve annak székhelyére. 2013 októberében ugyanebben a megyében, Nyitrabányán tanácskozott a kormány.
A kormány vendéglátója Jaroslav Baška, Trencsén (Trenèín) megye „smeres“ elnöke. Az ülésre a megye székhelyén került sor, ahol a miniszterek a megye (TSK) szociális-gazdasági helyzetével és a fejlesztést előirányzó javaslatok megvitatásával foglalkoztak. A kabinet több millió eurós támogatásról döntött.
Peter Kažimír pénzügyminiszternek április végéig közlekedési, oktatásügyi, egészségügyi és kulturális célra 2,2 millió eurót kellene elkülönítenie. Annak egyik felét a megye kapja, a másik felét pedig 39 község és 10 város között osztják majd szét. További miniszterek is kapnak olyan feladatokat, amelyek elvégzésével segíthetnek Trencsén megyének.
A pénzügyi tárcavezető az általa benyújtott elemzésben leszögezte: a munkanélküliség ebben a megyében 2014 végén 9,56 százalékot ért el, ami a szlovákiai átlagnál 2,73 százalékkal jobb eredmény. Összesen 31.766 állástalan embert tartottak nyilván, további 22.000 személy pedig főként Pozsonyban és a Cseh Köztársaságban dolgozik.
Ján Richter munkaügyi miniszternek ez év végéig 2,83 millió eurót kell biztosítania a 29 éven aluli fiataloknak szánt munkahelyek létesítésére a Privigyei (Prievidza), a Simonyi (Partizánske) és a Vágbesztercei (Považská Bystrica) járásban.
Pavol Pavlis gazdasági miniszternek a kormány utasítására folytatnia kell a villanyáram-termelés házi szénből történő biztosítását, amitől Felső-Nyitra (Horná Nitra) foglalkoztatottsága függ.
A pénzügyminisztériumi támogatás egynegyede – 550.000 euró – egy régóta rossz műszaki állapotban levő vágbesztercei híd felújítására költhető. A megye 3 középiskola és 3 kórház számára is kap támogatást. A privigyei sportcsarnok felújítására 60.000 euró fordítható.
A kormányülésre nem kapott meghívást Richard Rybníèek, Trencsén független polgármestere. Ez ebben a választási időszakban első alkalommal forult elő, ugyanis a korábbi kihelyezett ülések házigazdái polgármesterek voltak. Rybníèek azonban majd együtt ebédel a kormánytagokkal, akikkel együtt jelen lesz a második trencséni közúti Vág-híd ünnepélyes felavatásán.
Az ülésteremben helyet foglalt Vágújhely (Nové Mesto nad Váhom) független, ám a kormánypárt által támogatott polgármestere, Jozef Trstenský, továbbá Krásno polgármestere, Martin Mikloš, aki a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ-DS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Smer-SD színeiben indult a választásokon, valamint a Trencséni Járási Hivatal elöljárója, Štefan Bohúò és a megyéből származó smeres képviselők: Dušan Bublavý és Mária Janíková.
A kormányülés a délutáni órákban folytatódik. Robert Fico kormányfő Ján Poèiatek közlekedési miniszterrel együtt nyitja majd meg az új Vág-hidat, amelynek célja, hogy könnyítse a megyeszékhely közlekedési helyzetét. Később Fico az Alexander Dubèekról elnevezett trencséni egyetemen tart előadást Szlovákia és az Európai Unió viszonyáról.

Forrás
TASR