2013. július 26., 15:17

Tovább küzd a vasúti szárnyvonalakért az MKP

POZSONY. A Magyar Közösség Pártja folytatja a küzdelmet a Párkány-Léva és az Ipolyság-Csata szárnyvonal megőrzéséért, de ehhez az önkormányzatok és az utazóközönség segítségére is szüksége van.

A Magyar Közösség Pártja mintegy fél éve küzd a személyszállítás fenntartásáért két vasúti szárnyvonalon, Párkány és Léva, illetve Ipolyság és Csata között. „Több ízben rámutattunk arra, hogy esetleges megszüntetésük nem szakmai, csakis politikai lépés lenne” – írja portálunkhoz eljuttatott állásfoglalásában Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke.

A szaktárca júliusban közreadta módosított szándékát, amelyben megnevezte a 12 legveszteségesebb vasúti személyvonalat. A lista első két helyén a Párkány-Léva és az Ipolyság-Csata szárnyvonal szerepel. Ezeken a vonalakon változások lesznek a személyszállítást illetően, de a konkrét tervek egyelőre nem ismertek. Az MKP azonban értékeli, hogy a változásokat nem idén, hanem a 2014 decemberében életbe lépő menetrenddel vezetik be. Ám ez Farkas Iván szerint nem változtat azon, hogy a tervek szerint megszűnhetnek a listán szereplő vasúti személyvonalak, csökkenhet egy adott vonalon a vonatpárok száma vagy teljesen átszervezhetik a menetrendet.

A Szlovák Vasúttársaság azzal védekezik, hogy nem ő dönt a személyvonalakról, csupán teljesíti a közlekedési tárca által megrendelt teljesítményt, vagyis a konkrét vonalakon üzemelő vonatpárok számát, éves lebontásban a konkrét vonatkilométert. Kimutatása szerint 35 vasúti személyvonal veszteséges. A Párkány-Léva vonal nem szerepel a jegyzékben, az Ipolyság és Csata közötti pedig a legkevésbé veszteséges vonal a listán. Farkas ezért nem érti,  a közlekedési tárca miért szerepelteti a hat, ill. tizenkét legveszteségesebb vonal listájának első két sorában a fenti két szárnyvonalat. "Netán politikai, nem szakmai megfontolásból?” – veti fel a kérdést az MKP alelnöke.

„Az utóbbi hónapokban több ízben beszélgettem a Párkány-Léva közötti vonalon szolgálatot teljesítő vasutasokkal. Egytől-egyig azt állítják, hogy ez a vasúti személyvonal nem veszteséges, csupán valaki művileg azzá akarja tenni, erőnek erejével meg akarja szüntetni” – hangsúlyozza Farkas rámutatva: Párkány és Léva között naponta csupán egy pár autóbuszjárat közlekedik, az Ipolyság-Csata vonalon pedig autóbuszokkal megoldhatatlan a tömegközlekedés.

A szakpolitikus leszögezte: meg kell védenünk érdekeinket, hangot kell adnunk annak, hogy a fenti két vasúti szárnyvonalon indokolatlan a személyforgalom megszüntetése vagy további ritkítása. Komoly érvnek tartja, hogy a 35 veszteséges személyvonal listájáról a legkevésbé veszteségeset, illetve egy nyereséggel üzemelő vonalat tervez megszüntetni a szaktárca.

Az MKP alelnöke szerint hosszabb távon növelni kell a szárnyvonalakon utazók számát. A környék lakóinak, ha tehetik, autó helyett vonattal kellene utazniuk Lévára, Párkányba vagy Ipolyságra. „Ehhez pedig az kell, hogy a vasúttársaság ésszerűsítse a csatlakozásokat, az EC vonatok pedig a mainál kevesebb alkalommal késsenek. Máskülönben az érdeklődés lanyhulásával hamarosan valóban elbúcsúzhatunk a Préri Expressztől, mindkét szárnyvonalon” – mutatott rá állásfoglalásában Farkas Iván.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.