2011. május 3., 16:34

Tovább gazdagodik Ján Slota

ZSOLNA. A Zsolnai Kerületi Bíróságon másodfokon is pert nyert Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke a Sme napilappal szemben. A busás vagyonnal rendelkező politikus így tovább tollasodik, amennyiben nem ajándékozza az erkölcsi elégtétel címén kapott összeget jótékonysági célra. A Sme még fellebbezhet a döntés ellen a főügyészségen.

A liberális újság 2008-ban a Nemzeti Emlékezet Hivatalában feltárt adatokra hivatkozva részleteket közölt Ján Slota ifjúkori túlkapásairól. A lap világgá kürtölte, hogy  a nemzeti pártvezér fiatalkorában bolti lopásokba keveredett, majd külföldre szökött, ahol társaival gépkocsikat lopott és fosztott ki.  Mindezt Slota ügynökként nyilvántartott apjának aktájában fedezték fel az egykori kommunista állambiztonság tevékenységét kutató szakemberek.

Az ügynöki akta tartalma szerint Ján  Slota 1971. április 10-én, 17 évesen szökött ki Ausztriába, ám hamarosan hazatért. 1 hónapig vizsgálati fogságban tartották, végül fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték  tiltott határátlépés miatt.

Ján Slota beperelte a lapot, a járási és a kerületi bíróság pedig igazat adott neki. A hetvenes évek elején elkövetett állítólagos bűncselekményeket ugyanis nem lehet bizonyítani, mert Slota ellen csak tiltott határátlépés miatt emeltek vádat, azt is megúszta dorgálással.

A bíróság kötelezte a napilapot, hogy távolítsa el internetes honlapjáról a politikus bolti lopásairól és gépkocsikifosztásáról tájékoztató  cikkeket, és nyomtatott formában kérjen bocsánatot Ján Slotától.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.