2016. november 23., 11:54

Törvényt sértett Lajèák, ellenőrzés vár a külügyre

POZSONY. Tovább gyűrűzik a Lajèák-ügy, a külügyi tárcára átfogó ellenérzés vár. Arról egyébként, hogy a korrupciót bejelentőket törvény védi, a lakosok alig negyede tud.
201611231156230.00000000001a_lajcak-diplomacia-minister-.jpg

Robert Kaliòák belügyminiszter 2014-ben terjesztette be a vétkeket, törvénysértéseket bejelentők védelmét biztosító törvényt. „Mindazoknak, akik elszánják magukat, szavatolni akarjuk azt, hogy meg tudjuk védeni a munkahelyüket, illetve a viszonyaikat“ – mondta akkor Kaliòák.

Kollégája, Miroslav Lajèák külügyminiszter azonban törvényt sértett azáltal, hogy az egykori alkalmazottjától tudomást szerzett arról, túlságosan drága Szlovákia Európai Unió Tanácsában való elnöksége. A közpénzekkel való állítólagos manipukációkra a tárca volt alkalmazottja, Zuzana Hlávková hívta fel a figyelmet. Szerint a minisztérium azért nem tartotta be az elnökségre szánt költségvetést, hogy a márciusi választások előtt nagyszabású rendezvényeket szervezhessen.

A minisztériumnak az említett törvény alapján nyilvántartásba kellett volna vennie a beadványt, Hlávkovával pedig három hónapon belül tudatnia kellett volna azt, hogy az esetet miként vizsgálták ki. Erre azonban nem került sor, ezért Hlávková távozott a minisztériumból.  

Végül a tárcának 20 ezer eurós bírságot kell kifizetnie azért, hogy Hlávková gyanúit a szőnyeg alá söpörte. A pozsonyi munkafelügyelet ellenőrzést akar tartani a minisztériumban. Erről azonban csak aztkövetően döntött, hogy a Sme napilap felhívta a figyelmet e lehetőségre.

Lajèák: Előbb ismerjék meg a tényeket, és csak azután ítélkezzenek!

„A tények láttán sokkolóan hatott rám, hogy az emberek kész ténynek vették:  az az ember, aki nyolc hónapig referensként dolgozott a minisztériumunkban, blogjában fejezte ki az érzéseit és a kételyeit. Annak alapján hosszú távú, elmarasztaló következtetéseket vonnak le anélkül, hogy az emberek egyáltalán megismernék a tényeket“ – állítja Lajèák.

„Természetesen, nálam jobban senki sem érdekelt abban, hogy átlátható legyen az elnökség, mert az összefonódik a nevemmel. Valóban minndekit meg akarnék kérni arra, hogy a tények ismerete hiányában várjanak a értékeléseikkel, mert hirtelen mindenki közbeszerzéssel, kultúrműsorok és elnökség szervezésével foglalkozó szakemberré vált“ – fejtette ki Lajèák miniszter.  

Megosztás