Történelmi sikereket ért el a szlovák rendőrség?!
Lipšic mai sajtótájékoztatóján elmondta: „A közúti közlekedés biztonságosabbá tétele, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harc terén idén rendkívüli sikereket értünk el“. Megígérte, januárban, vagyis a 12 hónap statisztikai adatainak ismeretében teszi közzé a részleteket.
Hangsúlyozta, csökkent a közúti balesetek száma, így kevesebb bírságot kellett kiszabni. „Ez azt jelenti, hogy az általunk bevezetett új büntetési rendszer bevált!“. Megjegyezte, hogy a beszedett bírságok már nem képezik az állami költségvetés tervezett bevételét. Mivel nőtt a legsúlyosabb kihágásokért kiszabható bírságok összege, ezért a gépjárművezetők egyre körültekintőbbek és kevesebb balesetet okoznak.
A korrupció elleni harc kapcsán kifejtette: a leleplezett megvesztegetési ügyekből kitűnik, hogy idén 23-szorosára nőtt feketepénzek összege. Vagyis nemcsak a kis ügyekben járnak el – hangsúlyozta a belügyminiszter. Sikeresnek véli a gazdasági bűnügyek felderítése területén elért eredményeket is. A kivizsgált adócsalások által okozott kár 2010-hez viszonyítva 9 milliárd euróval nőtt.
„A szervezett bűnözés elleni harcunk során nemcsak a „kishalakat“ kaptuk el, hanem több olyan „nagyágyút“ is, akik előzőleg pénzüknek és kapcsolataiknak köszönhetően nem kerültek rács mögé. Említhetném a Sýkora-, Jakšík- , Pio-banda vezetőit és tagjait is“ – mondta Lipšic.
Idén a Közjogi Méltóságok Védelmi Hivatala 360 ezer eurót takarított meg az üzemanyag-fogyasztás terén, ami Lipšic szerint a lopások megelőzését szolgáló intézkedéseiknek köszönhető.
Örvendetesnek tartja azt is, hogy a tárca egyre nagyobb mértékben képes megfelelni az elektronikus ügyintézés követelményeinek.