Tömegesen felmondhatnak az orvosok az állami kórházakban
A pozsonyi Cirill és Metód kórházban jöttek össze az orvosok, és úgy döntöttek, hogy tömegesen adják be felmondásukat – erősítette meg az értesülést Michal Polician a SME napilap online kiadásának. A tanácskozáson résztvevő orvosok egyhangúlag döntöttek, tehát teljes az egység közöttük, hogy a cseh orvosok sikeres példáját követik. A továbbiakban megkeresik azt az ügyvédi irodát, amely elkészíti számukra a felmondásokat, illetve jogilag lefedi a tömeges felmondást. Legközelebb május végén találkoznak az orvosi szakszervezetek vezetői.
Az orvosok ezzel a súlyos nyomásgyakorló eszközzel akarják elérni, hogy a kormány teljesítse négy követelésüket, amelyeket egyébként áprilisban a miniszterelnöknek is megküldtek: a munkatörvénykönyv betartása, a kórházak költségvetésének kiegészítése, a részvénytársasági forma bevezetésének leállítása illetve a béremelés.