2011. június 23., 09:05

Tömeges felmondásra készül 1500 orvos

POZSONY. 1500 orvos készen áll a tömeges felmondásra, ami azt jelenti, hogy az egyetemi kórházakban dolgozó orvosok 60, helyenként 80 százaléka azonosul az orvos-szakszervezetek követeléseivel.

A cseh orvosok tavaly elérték bérkövetelésük teljesítését. Két héttel a 3 800 orvos felmondási idejének lejárta előtt a prágai kormány „megtalálta“ a béremeléshez szükséges 2 milliárd koronát. A szlovák orvosok ezt a stratégiát "koppintották le",  azzal a különbséggel, hogy hosszabb a követeléseik listája.

Az orvosok nem értenek egyet a kórházak átalakításával, tiltakoznak a részvénytársasági forma, illetve a magántőke bevonása ellen. Marian Kollár szakszervezeti vezető szerint vannak Európában is részvénytársasági formában működő kórházak, de nem olyan számban, ahogy Szlovákiában tervezik. „Az államnak felelősséget kell vállalnia az egészségügyi ellátás biztosításáért“ – hangoztatta Marian Kollár az orvosi szakszervezet elnöke.

Egyes orvosok attól tartanak, hogy „kiárusítanák a kórházakat“. A részvénytársaságok kemény piaci körülmények között működnek, s ha ehhez nem lesz meg a szükséges pénzügyi háttér az államtól, jön az eladósodás. Innen már csak egy lépés, hogy a csőd szélére kerülő kórház-részvénytársaságokat  a magántőke "fillérekért" felvásárolja.

Az orvosok valóban felmondanak, s vállalják annak minden következményét, amennyiben az illetékesek nem találnak megoldást a problémáikra - nyilatkozta Marián Kollár. A szakszervezeti vezető négy követelésről beszél: a Munkatörvénykönyv betartásáról, az egészségügyi rendszer finanszírozásának átalakításáról, a kórházak transzformációjának megállításáról és az egészségügyben dolgozók fizetésének emeléséről.

A cseh orvosok  „Köszönjük, távozunk“ elnevezésű sikeres tiltakozásának szervezője, Martin Engel is segíti szlovákit. Az ő javaslatára „nem engednek az orvosok a média és a minisztérium nyomásának“, ám a szlovákok hátránya, hogy közel sem olyan egységesek, mint cseh kollégáik voltak. Nem jár azonos úton az orvosi és az egészségügyi dolgozók szakszervezete, és ez gyengíti őket - vélekedik Martin Engel.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.