2013. március 24., 15:30

Tomáš Borec: Nem lesz fizetésemelés a Legfelsőbb Bíróságon

POZSONY. Nincs tervben a Legfelsőbb Bíróság bíráinak fizetésemelése, közölte Tomáš Borec igazságügyi miniszter a közszolgálati televízió 5 perc múlva 12 c. politikai vitaműsorában. Véleménye szerint nem ártana a bíráknak egy pillantást vetni a lakosság életkörülményeire.

„Sokkal nagyobb és szembetűnőbb problémákkal kell megküzdenünk” – válaszolta a Legfelsőbb Bíróság bíráinak fizetését érintő kérdésre Tomáš Borec igazságügyi miniszter. Példaként említette a csoportos kereseteket, amelyek negatív hatással vannak a bíróságok működésére, valamint a jogérvényesítést és a bírósági alkalmazottak alacsony bérét, ami  tiltakozó akciókhoz vezetett.

Tomáš Borec vitapartnere, Lucia Žitòanská, volt igazságügyi miniszter úgy látja, hogy a Legfelsőbb Bíróságot leginkább a bírák megélhetése és anyagi juttatásai, nem pedig az igazságügyben fellelhető problémák megoldása foglalkoztatja. Egyben jelezte, egyetért Milan Karabín, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökének azon véleményével, miszerint a jelenleg elnöklő Štefan Harabin az ehhez hasonló plenáris ülések összehívásával túllépte hivatali hatáskörét, ezért le kellene mondania.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.