2012. szeptember 19., 14:46

Többszintű mulasztás vezethetett a kis Lucka halálához

POZSONY. Többszintű mulasztás vezethetett az ötéves korában meggyilkolt pozsonyi kislány, Lucka tragédiájához. A Munkaügyi, Szociális és Családügyi Központ holnap közölheti vizsgálódása eredményeit.

Megrázta Szlovákiát a kis Lucka drámája. A kislány ötéves korában vált a jelek szerint családi erőszak áldozatává. Holttestét halála után három évvel fedezték fel szobájában, erősen bomlásnak indult állapotban. A legtöbb emberben ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg: miként lehetséges, hogy a kislányt egyetlen hivatal sem kereste, pedig már két éve iskolába kellett volna járnia. A háztömbben élők többször figyelmeztették az illetékes szociális hivatalt a kislány eltűnésére és az esetleges bántalmazására. Hogyan lehetséges, hogy a szomszédok többszöri figyelmeztetése ellenére az illetékes szervek, mindenekelőtt a Pozsonyi Munkaügyi, Szociális és Családügyi Hivatal munkatársai semmilyen rendellenességet nem vettek észre? A válasz részlegesen már most ismert: hivatali mulasztás történt. Ennek mértékét és súlyosságát próbálják megállapítani.

Veronika Èerná, a Munkaügyi, Szociális és Családügyi Központ munkatársa a Nový Èas napilap kérdésére elmondta: "Vizsgáljuk, hogyan reagált a hivatal a bejelentésekre, és hogyan kezelte ezeket" - mondta Èerná. Hozzátette: ha valamelyik munkatársuk hibázott, viselni fogja a következményeket. Eredmények leghamarabb csütörtökön várhatóak.

Új fejlemény az ügyben, hogy a rendőrség őrizetbe vette a kislány mostohaapját. A büntetett előéletű Juraj H. ellen családtag, illetve gondozott személy kínzása és halált okozó testi sértés címén indult eljárás. "A vizsgálótiszt kezdeményezte az ügyésznél a gyanúsított vizsgálati fogságba helyezését" - közölte Tatiana Kurucová, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője. A rendőrség feltételezi, hogy a kislány 2009-ban halt meg. Most lenne 8 éves.

A családi dráma 2009 tavaszán kezdődött, amikor Lucka börtönbüntetését letöltő mostohaapja, Juraj H. hazatért. Felesége, Alexandra H. röviddel másik gyermeke születése után felfedezte, hogy kislánya testét kék foltok borítják és vér száradt az arcára. A 42 éves nő azt állítja, hogy férje eszméletlenre verte, amikor védeni próbálta a lányát.

A tragédiáról a nő elmondta: 2009 őszén kiáltást hallott a kislány szobájából. Mikor bement, Lucka mozdulatlanul feküdt az ágyon. Az asszony, szép ruhába öltöztette, állítólag azért, mert nem tudta elfogadni a halálát. A rendőrséget - vallomása szerint - azért nem értesítette, mert partnere ezt megtiltotta neki. Megszülte második gyermekét, aki gyakorlatilag halott testvére mellett cseperedett fel, létezéséről máig nincs tudomása. A kis Lucka mostohaapja bezárta a halott gyermek szobáját és egy szekrénnyel eltorlaszolta az ajtaját. Később megfenyegette a feleségét: megöli, ha bárkinek beszél a kislány haláláról.

Az eset több kérdést is felvet, többszintű mulasztást valószínűsítve. Miként lehetséges, hogy a kislány nem hiányzott az orvosoknak és az iskolaügyi hivatalnak sem, pedig két éve iskolába kellene járnia. Az önkormányzatoknak ellenőrizniük kellene, hogy az iskolaköteles gyermekek esetében megtörtént-e a beíratás. Lucka esetében ezt is elmulasztották. 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.