2019. június 11., 18:40

Többen is rosszul lettek a kánikula miatt

Hetvennégyszer riasztották hétfőn a mentőket a hőség okozta rosszullétek miatt. „A legtöbb, 15 eset a Besztercebányai kerületben történt, a legkevesebb – három - a Pozsonyiban“ – közölte Alena Krčová, a mentőszolgálat szóvivője.

nyár meleg
Fotó: TASR

A hőség miatt az óvintézkedések szükségességére figyelmeztetnek a szakemberek. „11 és 15 óra között nem ajánlott a napon tartózkodni. A magas hőmérséklet megterheli az emberi szervezetet, a legnagyobb veszélyben a gyerekek, az idősek és a krónikus betegek vannak. Ha mindenképpen ki kell mennünk, ne feledkezzünk meg a fejfedőről és viseljünk szellős ruhát“ – figyelmeztet Krčová.

A folyadékot ajánlott napközben folyamatosan pótolni.

Tiszta víz, ásványvíz, hígított gyümölcs- és zöldséglevek fogyasztása ajánlott. A kávét mértékkel, alkoholt pedig egyáltalán nem ajánlott fogyasztani, mivel tágítja az ereket.

Ha mindezek ellenére is túlhevül valaki, a beteget hűteni kell és kis kortyokban pótolni a folyadékot.

Ha az állapota rosszabbodik, a 155-ös segélyhívót kell tárcsázni, ahol további segítséget nyújtanak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.