Több uniós forrást adna a leszakadó régióknak Pellegrini
„Üdvözölném, ha inkább azokra a területekre összpontosítanánk, ahol ez lehetséges. Jómagam azt fogom preferálni, hogy az elbírálás során a legkevésbé fejlett régiók bizonyos szintű előnyt élvezzenek. Talán már csak a magas munkanélküliségükből fakadóan, illetve a gazdasági körülményeikből következően legkevésbé fejlettnek nevezett régióknak eleve több pontot kellene adnunk “ – vélekedett Peter Pellegrini, beruházásokért felelős kormányalelnök a TASR hírügynökségnek nyilatkozva.
Egyben emlékeztetett, hogy az Európai Unióban (EU) is elsődlegesen a leszakadó, legkevésbé versenyképes régiókba áramlanak a források. „Ehhez hasonlóan saját országunkban is még inkább arra kellene törekednünk, hogy ezekben a legkevésbé fejlett régiókban hajtsunk végre infrastrukturális beruházásokat, legyen szó akár a környezetvédelemről, akár más egyéb területről, hogy egy kicsit hozzájáruljunk a felemelkedésükhöz és emeljük lakóik életszínvonalát“ – magyarázta Pellegrini.
