Több rejtélyes jogász-haláleset történt Szlovákiában
POZSONY. A tegnap Garamszentkereszten autójával együtt felrobbantott Marek Rakovský nem az egyetlen ügyvéd volt, aki az utóbbi években rejtélyes körülmények között vesztette életét Szlovákiában. Brutális tettesek több jogászt kivégeztek, de akadt olyan is, aki öngyilkosságot követett el.
A 36 éves ¼ubica Kolesárová jogásznőt ismeretlen tettes idén áprilisban késsel agyonszurkálta a pozsonyi Károlyfaluban (Karlova Ves) található háza előtt. Az áldozat később a kórházban belehalt súlyos sérüléseibe. Kolesárová a korrupcióval is gyanúsított Salmanovék ellen tanúskodott és részt vett a kiterjedt adócsalással vádolt Mikuláš Vareha védelmében is. A rendőrség gyilkosság ügyében folytat nyomozást – írja a Nový Èas napilap.
A Legfelső Bíróság 25 évre rácsok mögé küldte az 57 éves Peter Slezákot a 49 éves jogász, Roman Ožvold meggyilkolásáért. Ožvoldot 2011. június 23-án eltűntnek nyilvánították. A rendőrség rövid időn belül Verebélyen (Vráble) találta meg a jogász luxuskocsiját, három nappal később pedig Hontalmáson (Jabloòovce) az áldozat holtteste is előkerült. Kiderült: Slezák a pozsonyi Reduta mellett találkozott Ožvolddal, akinek a tőle előzőleg kölcsönzött pénzt kellett volna visszaadnia. Ahelyett azonban az autójában egy Skorpió 61-es géppisztollyal nyolc sebet ejtett Ožvold testén, amelyek következtében az áldozat életét vesztette.
„Megyek, megölöm magam“ – mondta az anyjának Juraj Kolesár, az 55 éves ügyvéd és főiskolai oktató. Hozzávetőleg három órával később a rokonai károlyfalui (Karlova Ves) otthonában agyonlőve találták meg őt. Kolesár állítólag előzőleg a kádban felvágta az ereit, majd fejbelőtte magát. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget. Megtalálták az ügyvéd búcsúlevelét is, amelyben tettét igazolta. Kolesár albániai konzulként is tevékenykedett, mivel nagyon kedvelte ezt a balkáni államot. ¼ubica Kolesárová jogásznő férjének tragédiájára 2011 májusában került sor – tájékoztat a èas.sk hírportál.
A Legfelső Bíróság egykori bírája, az 55 éves Juraj Majchrák 2011 áprilisában a Pozsony Kramáre városrészében található háza melletti garázsban akasztotta fel magát. Búcsúlevelet is hagyott, a válása után családi problémák nyomasztották őt. Rokkantnyugdíjassá vált, mert depresszióval és más egészségügyi gondokkal küszködött. Pár órával a szörnyű tette előtt felhívta a pszichiáternőjét, akitől búcsút vett. A doktornő riasztotta a jogász rokonait és a rendőrséget, akik azonban már nem tudták megmenteni Majchrák életét. A rendőrség öngyilkosság elkövetéseként vizsgálja az áldozat halálát.
Ismeretlen gyilkos 2010 novemberében lőtte agyon az 57 éves Ernest Valko ügyvédet a pozsonyi Limbach városrészben található családi házában. Bár a nyomozók az ügy kapcsán több helyszíni szemlét tartottak Valko házában, 107 nyomra bukkantak és több tucat személyt hallgattak ki, a tett elkövetőjét továbbra is az ismeretlenség homálya fedi.

Forrás
èas.sk