2017. június 12., 20:16

Több pénz jutott tavaly az egészségügyre

POZSONY. Több pénz jutott tavaly az egészségügyre. Tomáš Drucker egészségügyi miniszter azonban nem tudja, hogy a pénz honnan származik. A forrásösszeg ugyanis nem egyenesen a költségvetési tartalékalapból került elkülönítésre.
201706111206150.TD_1-2.jpg

Tomáš Drucker egészségügyi miniszter egyszerűen nem tudja, honnan csoportosította át Peter Kažimír pénzügyminiszter a 2016-ban az egészségügyre fordított többletforrást, ugyanakkor arra rámutatott, hogy az ágazatban 35 millió eurós utófinanszírozást hajtottak végre.

Az állami költségvetés tavaly a kórházak rossz gazdálkodásának kockázatával számolva 50 millió eurót különített el. Amint arra a Költségvetési Felelősség Tanácsa (RRZ) rámutatott, végül 47 millió euró másként, javarészt az egészségügyön kívül került felhasználásra, noha a kórházak valóban rosszabbul gazdálkodtak forráskészleteikkel.

Drucker azzal érvelt, hogy az 50 millió eurós tartalékalap kialakítása az eredeti becsléseknek felel meg. A gazdaságilag aktív személyektől befolyó bevételeknek köszönhetően végül csak 35 millió eurós utófinanszírozás valósult meg.

Drucker továbbra is több pénzt akar

Drucker saját bevallása szerint kénytelen volt elfogadni Kažimír forrásösszeg emelkedéssel kapcsolatos érveit. Az egészségügy egészét tekintve azonban nem osztja a pénzügyminiszter nézetét, mert összességében több pénzt szeretne az egészségügyben tudni.

Az állam az idén is utófinanszírozást hajt majd végre az egészségügyben, de azt egyelőre még nem tudni, hogy milyen mértékben. A szaktárca előzetesen 150 millió euró szükségességéről beszélt.

Drucker ugyanakkor ezen a napokban arról tájékoztatott, hogy idén a vártnál nagyobbak a gazdaságilag aktív személyektől származó bevételek (eddig mintegy 70 millió euróval). Az utófinanszírozásra ezért várhatóan csak a szeptemberi adóprognózist követően kerül majd sor.

Az egészségügyi tárca ennek ellenére a tervvel kapcsolatban már jelezte, hogy továbbra sem kerül majd sor az alkotmányos egészségügyi ellátás teljes utófinanszírozására. A kórházak eladósodásának így nem szakad vége.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.