Több önkéntes kell – plusz 200 euróval csábít a hadsereg
Az önkéntes katonai kiképzésen 31-en vettek részt. A minisztérium azonban ennél magasabb érdeklődésre számított. Ugyan eredetileg 129-en jelentkeztek önkéntes katonai kiképzésre, ám többségük kirostálódott az egészségügyi vizsgálatok és pszichológiai tesztek során, vagy nem mutatták be a kiképzésbe való besoroláshoz szükséges iratokat.
„Semmi esetre sem tartom mindezt kudarcnak. Természetesen üdvözölnénk a nagyobb érdeklődést, de mivel egy pilóta projektről van szó, tesztelnünk kellett, ami sikerült is“ – közölte Peter Gajdoš védelmi miniszter.
A jövő évben nem lesz önkéntes kiképzés. „Úgy döntöttünk, hogy 2017-ben nem tartunk kiképzést, hanem majd csak 2018-ban“ – fűzte hozzá Gajdoš. 2017-ben a tárca egy másik projektre, a májusban esedékes aktív tartalékossági kiképzésére kíván koncentrálni. Nevezett projektbe 87 érdeklődő jelentkezett, míg várhatóan nagyjából 40 főt vesznek majd fel.
Az önkéntes katonai kiképzés olyan személyeket céloz meg, akik részt kívánnak venni a katonai kiképzésben és el kívánják sajátítani a fegyveres erők, illetve a válságmenedzsment feladatainak ellátásához szükséges alapvető ismereteket és készségeket. A kiképzésen résztvevők így például alapvető ismereteket szerezhetnek taktikából, kézi lőfegyverek használatából, a terepen való tájékozódásból, egészségügyből, illetve topográfiából.
A kiképzést abszolválók mindemellett jobb fizikai és pszichikai állóképességre tehetnek szert, illetve elsajátíthatják, miként gyakorolhatnak nagyobb önfegyelmet, és miként kezelhetik jobban a különféle stresszhelyzeteket, illetve tüzérségi, utász és rádiós ismeretekkel is gyarapodnak.
