Több mint kétezren veszítették el szlovák állampolgárságukat

hirek.sk | TASR 2018. május 26., 13:56

A belügyminisztérium statisztikái szerint 2010. július 17. és 2018. május 24. között 2348-an veszítették el szlovák állampolgárságukat. Legtöbbször a cseh állampolgárság felvétele indokolta a szlovák megvonását, egészen pontosan 596 esetben.

A ranglistán a csehet a német követi 545 polgárral, majd az osztrák (346), a brit (242) és az amerikai (108) következnek. A magyar felvételével mindössze 106-an nem állampolgárai már Szlovákiának, ezzel a "becses" lista hatodik helyére szorultak. Száz alatti a norvég, svájci, holland, ausztrál, ír, kanadai, belga, olasz, finn és svéd állampolgárságot felvevők száma.

A szlovák állampolgárság, ezzel együtt a szlovák útlevél elvesztését az első Fico-kormánynak köszönhetjük, mely a 2010-es évben Magyarországon elfogadott, 2011-től életbe lépő, kettős állampolgárság felvételét megkönnyítő törvényre reagált dicső jogszabályával. Az akkor elfogadott szlovák törvény azonban bármelyik más ország állampolgárságának felvételét is tiltja.

Az állampolgársági törvényt elfogadása óta többször szerették volna módosítani - sikertelenül, majd az Alkotmánybíróság is foglalkozott vele, de végezetül nem tudta leszögezni, hogy a törvény alkotmányellenes-e, vagy sem.

2015 februárjában a jogszabály szigorának enyhítéseként a belügyminisztérium egyedi esetekben lehetővé teszi, hogy a szlovák állampolgárságukat elvesztők újból kérvényezzék annak visszaszerzését.

FRISSÍTÉS 1:
A belügyi tárca tájékoztatása szerint 586-an kezdeményezték a szlovák állampolgárság visszaszerzését, közülük 468-an már vissza is kapták szlovák útlevelüket. Legtöbben a cseh, a német és a brit állampolgárságot vették fel. Mindössze hatan nyerték vissza szlovák honosságukat azok közül, akik a magyar állampolgárságot kérelmezték.
A szlovák állampolgárság visszaszerzését a hatályos rendelkezések szerint azon polgárok kezdeményezhetik, akiket az idegenrendészeti szervek nyilvántartásba vesznek és részükre tartózkodási engedélyt állítanak ki.
FRISSÍTÉS 2:
A Most-Híd nem óhajtja módosítani az állampolgársági törvényt a belügyminiszter cseréje után sem. Robert Kaliňák minisztersége alatt ugyan még az Alkotmánybírósághoz fordult a jogszabály miatt, és szorgalmazta annak eltörlését, de mára változtatott hozzáállásán.
„A törvény módosítása nem szerepel a kormányprogramban, és ezt nem változtatta meg a miniszter cseréje sem” - nyilatkozta a TASR hírügynökségnek a párt.
0 HOZZÁSZÓLÁS