Több mint 400 óvoda növelné férőhelyei számát
POZSONY. Az óvodai férőhelyek számának növelésére vonatkozó felhívás nyomán az óvodák működtetői közel 430 anyagi támogatást igénylő kérvényt küldtek az oktatási tárcának.
Az óvodai férőhelyek növelése iránt legnagyobb érdeklődés Zsolna megyében mutatkozott, összesen 68 kérvény érkezett a szaktárcához. Második helyre Eperjes megye került, ahonnan 63 kérvény érkezett, a harmadik helyre került Kassa megyéből pedig 61 kérvényt postáztak. Legkisebb érdeklődés Nagyszombat megyében volt tapasztalható, innen 36 kérvényt küldtek a tárcának – tájékoztatott Beáta Dupaľová Ksenzsighová, az oktatási minisztérium szóvivője.
Az óvodák fenntartói a legtöbb, azaz 256 esetben a rendelkezésükre álló helyiségek felújításával növelnék a befogadóképességet. További 90 kérvényben a bővítést hozzáépítéssel oldanák meg, 71 esetben pedig modulok segítségével növelnék a férőhelyek számát.
„A gyermekek a szüleikkel és a pedagógusaikkal együtt már idén szeptemberben örülhetnek az új termeknek. Abban az esetben, ha olyan bonyolultabb munkálatra kerül sor, mint egy új modulóvoda építése-átépítése, akkor az időpont természetesen valamivel meghosszabbodik“ – mondta Juraj Draxler oktatási miniszter, hozzátéve: az új helyiségek használatbavételének engedélyezésére (kolaudáció) legkésőbb 2016 decemberében kerül majd sor.
A nagy érdeklődésre Robert Fico kormányfő is reagált, a múlt héten az oktatási minisztériumban tartott ellenőrző napja során jelezte, hogy esetleg további pénzeszközöket is nyújtanak majd erre a célra. „Ha a tervezett 10 millió euró nem lesz elegendő, akkor – talán a második szociális csomag keretében – keresünk majd további pénzeket annak érdekében, hogy az összes kérelemnek eleget tegyünk” – mondta március 3-án Fico.
A kérvények összegezése után az oktatási tárca vezetője kinevez egy bizottságot, amely a következő napokban kezdi a kiértékelést. Azokkal a kérelmezőkkel, akiknek a kérvényét jóváhagyja az értékelő bizottság, szerződést kötnek a támogatásról. A tárca honlapján teszi majd közzé, hogy kinek fogadták el vagy utasították el a kérvényét, továbbá ugyanitt lesz elérhető a bizottság tagjainak névsora is.
A kormány arra kötelezte magát, hogy 2020-ig a 4-6 éves gyermekek 95 százalékának biztosítja az óvodai nevelést. Ez összesen 119 000 gyermeket jelent, míg napjainkban csak 92 000 gyerek jár óvodába. Eközben nőtt az elutasított óvodai felvételi kérelmek száma: míg 2004-ben 1 679 kérvényt utasítottak el, 2013-ban már 9 682-re nőtt a számuk. Ezen kérvények csaknem felét Pozsony megyében nyújtották be, más megyékben 5 és 10 százalék között mozog az elutasított kérvények aránya.

Forrás
Pravda.sk