Több mint 100 reformjavaslatot mutatott be az SaS
Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke elmondta: intézkedéseiket azonnal képesek bevezetni, miután a választópolgárok a választások során bizalmat szavaznak nekik. „Az SaS ezzel újból megerősíti azt, hogy a kormányzásra legjobban felkészült pártnak számít“ – jelentette ki. Hozzátette: pártja 8 olyan területet jelölt meg, amelyeknek prioritást kell élvezniük.
Ezek a területek a következők: Szlovákia uniós tagsága, a vállalkozói közeg, az oktatásügy, az egészségügy, a roma telepek, a szociális- és járulékrendszer, a karcsú állam, illetve a biztonság és igazságosság. A dokumentum egyik szerzője, ¼ubomír Galko kiemelte, a javasolt intézkedések a gyakorlatban tevékenykedő szakemberekkel folytatott megbeszélések alapján születtek.
Galko szerint a – polgárok által megbízhatatlannak tartott – rendőrség reformja tartalmazza majd egyebek mellett a testület munkájának független ellenőrzését. „Nem lehetséges a hatékony ellenőrzés, ha az ellenőrzők és az ellenőrzöttek egyazon személy, a belügyminiszter beosztottjai“ – magyarázta. Az SaS ezért egy független ellenőrző hivatal létrehozását javasolja, amely a jelenlegi rendőrségi felügyeletet helyettesítené. Galko szerint a rendőrök értékelő rendszerének módosítása is szükséges, ezen a téren ugyanis nem a mennyiségnek, hanem a minőségnek kell dominálnia.
Az SaS a hadsereget illetően további átlátható korszerűsítést tervez, amit a védelemre fordítandó állami kiadások emelésével valósítana meg, azok ugyanis régóta nem érik el a GDP 2 százalékát, ami kívánatos lenne. Az ellenzéki párt a külföldi harci és humanitárius missziók megerősítésének a híve, amelyek „nagyobb hozzáadott értéket jelentenek Szlovákia számára“.
A liberálisok szerint a jogérvényesítés Szlovákiában továbbra is gyenge, a bíróságok rendszere még mindig nem elég megbízható. „A rendes jogérvényesítés Szlovákia gazdasági és értékrendbeli növekedésének a feltételét jelenti“ – hangsúlyozta Galko, hozzátéve: növelni kell a bírák erkölcsi hitelét és meg kell erősíteni az egész rendszer nyilvános ellenőrzését.
Az SaS bevezetné a bírák kötelező biztonsági átvilágítását, a megalapozatlan késedelmek és törvénytelen eljárások esetén automatikusan fegyelmi eljárást indítana, valamint kidolgozná az Alkotmánybíróság működésének új szabályait.