Tízezer nővér hiányzik majd Szlovákiában
Tíz éven belül egyes becslések szerint hozzávetőleg 10 ezer nővér hiányzik majd Szlovákiában. Ennek az az oka, hogy a fiatalok már kevésbé érdeklődnek e hivatás iránt, ráadásul sok nővér jobb álláslehetőség végett külföldre távozott.
A Szlovákiai Nővérek Kamarájának (SKS) adatai alapján nyilvánvaló, hogy amíg öt év alatt 5 391 új nővérrel gyarapodott az egészségügyi intézmények állománya, addig 7 849 nővér „eltűnt“ az országból. Szlovákiában augusztus 15-ig 44 353 nővért tartottak nyilván, többségük (5 940) Pozsony megyében dolgozott, legkevesebben (2 948) pedig Nagyszombat megyében tevékenykedtek.
A szlovákiai nővérek átlagos életkora 47 év – árulta el az SKS elnöke, Iveta Lazorová. Összesen 1 784 nővér életkora 61–65 év, 5 519 nővéré pedig 56-60 év, ám a 20-25 éves fiatalok közül csupán 956-an választották ezt a hivatást.
A kamara szerint riasztó az a tény is, hogy sok nővér a hazainál jobb megélhetés reményében külföldre távozik. Csak az utóbbi 5 év alatt a számuk a hivatalos adatok szerint 386-ot ért el, de a valóságban akár többen is lehetnek. A kamara ugyanis a határokon túl gondozónőként elhelyezkedő személyekről sem vezet nyilvántartást.
Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának (ASL) elnöke elmondta, hogy a rendelőkben dolgozó orvosok még nem érzékelik a nővérhiányt, de mivel sokukat már csak közel tíz év választja el a nyugdíjaztatástól, ez a helyzet szerinte egy évtizeden belül változhat.
Milan Laurinc, a kamara képviseletében azt állítja, hogy a kormánynak az üres ígéretek helyett végre megfelelő tanulmányi munkahelyi feltételeket kellene kialakítania a hivatás képviselői számára. Az Egészségügyi Szakközépiskolák Társulásának (ASZŠ) elnöke, Miroslav Sekula úgy véli, hogy leginkább ennek a hivatásnak az attraktívabbá tétele segíthetne, ami azt jelenti, hogy emelni kellene a nővérek bérét, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkező nővéreknek a jelenleginél nagyobb jogköröket kellene biztosítani.
Az egészségügyi tárca sajtóosztályának igazgatónője, Zuzana Èižmáriková rámutatott: ez a problémakör nem oldható meg azonnal.
„Az egészségügyi minisztérium igyekszik stabilizálni a nővérek és a szülésznők hivatását, s azt anyagilag is. Nem számít újdonságnak az, hogy az utóbbi években néhányszor nőtt a nővérek és a szülésznők bére“ – mondta Èižmáriková. Átlagbérük az állami kórházakban jelenleg 1 100 euró körüli. A tárca azonban azt állítja, hogy a magánkórházak és a rendelők bérezésére nem gyakorolhat hatást. Arra a kérdésre, hogy tervezi-e a nővérek kompetenciáinak a módosítását, a minisztérium nem válaszolt