2018. november 16., 12:23

Tíz városban kerül sor Tisztességes Szlovákiáért tüntetésre

Pénteken nyolc szlovákiai városban, továbbá Londonban és Dublinban kerül sor ismét Tisztességes Szlovákiáért címszóval tartott tüntetésekre. Az emberek tüntetni fognak Pozsonyban, Besztercebányán, Kassán, Privigyén, Garamszentkereszten, Zsolnán, Léván és Késmárkon. Erről Juraj Šeliga és Karolína Farská, a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés aktivistái tájékoztattak pénteken.

Za slušné Slovensko - Tisztességes Szlovákiáért
Fotó: TASR

„Pozsonyban pénteken, 17 órakor kezdődik a tüntetés az SNP téren. A Nekünk Nem Mindegy diákkezdeményezés tagjai 16.15-kor találkoznak a Šafárik téren, innen vonulnak át aztán az SNP térre” – tájékoztattak az aktivisták. A téren beszédet mondanak az 1989 novemberében is tüntető diákok és aktivisták, valamint újságírók is. A tüntetéseken való részvételre buzdított több színész, köztük Tomáš Maštalír, Kristína Svarinská, Táňa Pauhofová és Alexander Bárta.

Azután, hogy a média tájékoztatott arról, hogy a rendőrség beidézte kihallgatásra a tüntetések szervezőit egy névtelen feljelentés alapján, mely szerint államcsínyt szerveztek, és Soros György amerikai milliárdos pénzeli őket, jelentősen nőtt a kezdeményezés támogatottsága. Šeliga és Farská elmondták: 36 óra alatt csaknem 50 000 euró érkezett a transzparens számlájukra, az összeg pedig tovább gyarapodik. A legfrissebb adatok szerint már 55 000 eurónál járnak.

A szervezők arról is tájékoztattak, hogy a csütörtöki kihallgatások elmaradtak. Elmondásuk szerint kaptak egy értesítést, hogy az ügyész döntése értelmében az ügyet elnapolták. „Arról nincsenek információink, hogy a NAKA és az ügyészség a továbbiakban hogyan fog eljárni, és hogy folytatódni fognak-e a kihallgatások” – írták az aktivisták a közösségi oldalon. Egyben visszautasították azokat az állításokat, miszerint valaki irányítja őket, hogy külföldről kapnak pénzt, illetve hogy államcsínyt szerveznek.

Az aktivisták kihallgatásainak megszüntetését követelte két nemzetközi sajtószervezet, a Sajtó- és Médiaszabadság Európai Központja (ECPMF), valamint a Riporterek Határok Nélkül (RSF) is. A sajtószervezetek képviselőit sokkolta, hogy a szlovák hatóságok engedték magukat belerángatni olyan bátor fiatalemberek elleni büntetőeljárásokba, akik igazságot követelnek Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásával összefüggésben.

November 19-én jelenik meg az a könyv, amely a március 2. és június 22. közötti Tisztességes Szlovákiáért tüntetéseken és meneteken elhangzott 63 beszédet tartalmazza.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.